Belföld

Az LMP “az Orbán-rezsim túléléséhez asszisztál”

együtt 2014 (ingyenes, )
együtt 2014 (ingyenes, )

Az Együtt 2014 szerint az LMP jövőjét meghatározó döntés volt az, hogy nem csatlakoztak a változást akaró erők együttműködéséhez.

Az LMP kétnapos budapesti kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy foglalta össze, hogy a párt nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott.

A Milla Egyesület, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület által alapított Együtt 2014 – amely a héten kérte fel az LMP-t a csatlakozási tárgyalások megkezdésére – közleményben reagált a döntésre, kifejtve: a kormánypártok olyan választójogi törvényt “erőltettek” Magyarországra, amelynek következtében széles ellenzéki összefogás kell már a kabinet leváltásához is, de különösen “a rezsim lebontásához” és egy új politikai korszak megteremtéséhez.

A választói mozgalom szerint ebben a helyzetben minden ellenzéki erő előtt két út áll: vagy a változás mellett teszi le a voksát, és ezért együttműködésre törekszik, vagy egyéb szempontokat hangsúlyoz, és “ezáltal végül az Orbán-rezsim túléléséhez asszisztál”. Ez a dilemma tükröződött az LMP vitáiban és az Együtt 2014-hez csatlakozásról szóló szavazás szoros végeredményében is, a párt határozata ugyanis nem a választói összefogás sorsáról, hanem az LMP jövőjéről hozott döntés volt – értékelték.

Az Együtt 2014 közleményében felidézte: az LMP kongresszusán csupán 77:84 arányban maradt alul az a meggyőződés, hogy “a párt számára fontos értékek megvalósulásához csak az Orbán-rezsim leváltásán keresztül vezet az út”. A döntés után a párt frakcióvezetője, és két helyettese is bejelentette lemondását.

Ez a szavazati arány azonban egyúttal felelősséget is ró az Együtt 2014 tagjaira: “továbbra is minden erőnkkel azon leszünk, hogy 2014-ben leválthassuk az Orbán-kormányt, ezt követően pedig valóra válthassuk az LMP olyan célkitűzéseit is, mint a jogállam újjáépítése, az átláthatóság és a korrupció elleni fellépés, az igazságosabb adórendszer, a társadalmi előrejutás megkönnyítése, az állambiztonsági iratok nyilvánosságának rendezése vagy épp a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése” – fejtették ki.

Hozzátették továbbá, hogy az Együtt 2014-nek továbbra is természetes szövetségesei mindazok a demokratikus értéket valló ellenzéki szervezetek, amelyek képesek háttérbe szorítani az egyéni, szervezeti részérdekeiket annak érdekében, hogy 2014-ben változások sorozata indulhasson el Magyarországon.

Az Együtt 2014 tehát tudomásul veszi az LMP döntését, és folytatja a széles összefogás megteremtését, az LMP határozata ugyanis “nem csökkentette, hanem növelte a felelősségünket abban, hogy a következő választásokra az Együtt 2014 olyan alternatívát kínáljon a változást akaró választóknak – így a ma csalódott LMP-szimpatizánsoknak is -, amely valóban le akarja és le tudja váltani a hazánkat bóvli kategóriába süllyesztő rezsimet” – zárta közleményét a választói mozgalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik