Belföld

Képzés nélkül szerezne doktorit Schmitt Pál

Schmitt Pál (Schmitt Pál)
Schmitt Pál (Schmitt Pál)

A volt államfő állítólag publikációkat ír. Kérdés azonban, hova, és mely egyetem PhD-hallgatójaként? A Köztársasági Elnöki Hivatal hallgat.

„Az álláspontunk a PhD-fokozatot és annak megszerzését illetően ugyanaz, mint 2-3 hónappal ezelőtt: nem kívánjuk ezzel kapcsolatban a sajtót tájékoztatni” – közölte megkeresésünkre Kiss Norbert, Schmitt Pál titkárságának főosztályvezetője. Hozzátette: amint lesz „előrelépés az ügyben”, közölni fogják.

A főosztályvezetőtől arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, hogyha a volt államfő valóban elkezdte új doktorijának megszerzését, mint azt nemrég egy hetilapnak nyilatkozta, akkor minderről miért nem tud a Semmelweis Egyetem.

Az MTI-nek pontosított Kiss Norbert:

Schmitt Pál egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül, és jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik – közölte a volt köztársasági elnök irodája pénteken az MTI-vel.

Kiss Norbert irodavezető hangsúlyozta, azért szeretné világossá tenni ezt, mert Schmitt Pál egy közelmúltban adott interjúja sokaknak félreértést okozott. Mint mondta, a korábbi államfő a napokban is a PhD megszerzéséhez szükséges publikációk megírásán dolgozik, illetve azzal összefüggő konzultációkat folytat, és az említett interjúban is erre kívánt utalni azzal a kijelentésével, hogy megkezdte a doktori cím eléréséhez szükséges munkát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Schmitt a Hot! magazinnak többek között arról beszélt, hogy elkezdte a doktori iskolát, amelynek keretén belül publikálnia kell szakfolyóiratokban, és most ezeket a cikkeket írja. Nem sokkal később a Semmelweis Egyetem közleményt adott ki, mely szerint: “Schmitt Pál nyilvántartásunk szerint nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, nem jelentkezett a doktori iskola PhD-képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre” – írták.

Schmitt azután ígérte meg, hogy újra doktori fokozatot szerez, hogy meglévő doktoriját március 29-én plágium miatt visszavonta a Semmelweis Egyetem (SOTE). Schmitt ezt a döntést nem ismerte el, de április 2-án lemondott a címről. Schmitt Pál a magazinnak megismételte, hogy nem a plágiumügy miatt mondott le, hanem azért, mert megosztotta az embereket.

Doktori fokozat megszerzésére összesen 27 felsőfokú intézményben van lehetőség az országban. Sporttudomány témakörben azonban kizárólag a SOTE indít doktori képzési programot. A parlament.hu-n található adatlap szerint az egykori államfő 1965-ben a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen diplomázott, így könnyen lehet, hogy – tanulva a korábbi „plágium fiaskóból” -, Schmitt váltott, és az újkori olimpiák története helyett inkább a makroökonómiát célozta meg, például a Corvinus Egyetemen vagy a Nyugat-magyarországi Egyetemen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik