• EUR 310 Ft
  • CHF 279 Ft
  • USD 277 Ft
kumin ferenc (kumin ferenc)
Belföld

Hallgat Sólyom embere, aki Orbáné lett

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2012. 08. 07. 09:34

Kumin Ferenc nem reagált arra, hogy a volt államfő szerint alkotmánysértő az előzetes választási regisztráció terve.

Az alkotmányos kultúra nemcsak a törvényhozásban, hanem a kormányzásban is odaveszett, gőzerővel, kíméletlenül folyik mindennek az átalakítása – mondta Sólyom László szombaton az aszófői falunapon. A volt államfő bírálta a Fidesznek kedvező, átírt választási törvényt és úgy vélte, a „kétharmados többség nem ismer korlátot maga fölött…”.

Személyi titkára a Borsnak most azt mondta, Sólyom László akkor véleményezi részletesebben az előzetes választási regisztrációt, ha elkészül a konkrét törvényjavaslat.

A kormány is hallgat

A Bors megkérdezte Kumin Ferencet, aki korábban Sólyom László mellett dolgozott, most pedig a kormány helyettes államtitkára. A Köztársasági Elnöki Hivatal egykori főosztályvezetője a lapnak azt mondta, ő a nemzetközi kommunikációért felel, Sólyom László szavait sem magánemberként, sem helyettes államtitkárként nem kommentálja, mert nem feladata a hazai beszédek véleményezése.

Korábban Kumin Ferenc lapunkban az államfői szerepfelfogásról azt írta, a köztársasági elnöki államfői intézmény éppen Sólyom László alatt mutatta meg, milyen erő rejlik benne. Ennek egyik oka maga “az akkori államfő szerepfelfogásából, tudásából és tekintélyéből fakadt”. „Amikor a jobbközép kormány hatalomba került, a győztesek látták, hogy mekkorára nőtt.”

Kumin egyébként jelenleg a külföldi vélemények tényszerű tévedéseinek korrekcióját végzi. Ő írt Hugh Grantnek is, amikor a világhírű színész támadta a magyar médiatörvényt.

Kommentek

Munkagépet gázolt a vonat: szünetel a forgalom
hajlektalan(1)(960x640)(1).jpg (hajléktalan, )Ősszel elkészül a győri hajléktalanszálló