Belföld

Tiszavasváriban kisebbségbe került a Jobbik

jobbik(960x640)(1).jpg (jobbik)
jobbik(960x640)(1).jpg (jobbik)

A jobbikos polgármester vezette Tiszavasvárit veheti el a Fidesz, miután a radikális jobboldali párt soraiból két képviselőt is sikerült átcsábítani a helyi ellenzék soraiba.

Rogyadozni látszik a Jobbik fellegvára. A 12 fős tiszavasvári képviselő-testületben eddig többségben lévő jobbikosok kisebbségbe kerültek, miután ketten kiléptek a frakcióból, és átültek az ellenzékhez. Mindez a csütörtöki testületi ülésen derült ki, miután Palló Sándor (Fidesz-KDNP) bejelentette: hét képviselővel új frakciót alakítottak.

Váratlan bejelentés

A Szabolcs-Szatmár-beregi települést Vona Gáborék a Jobbik fellegvárának tekintették, miután a 2010-es önkormányzati választásokon jobbikos polgármester vezetésével jobbikos többségű képviselő-testület alakult: 12 képviselőből heten a Jobbik, ketten a Fidesz színeiben jutottak a testületbe, hárman pedig függetlenként (egyikük szavazataival támogatta a városvezetést az üléseken). Egészen mostanáig a párt volt többségben, azonban a csütörtöki, havi rendes ülésen váratlan bejelentést tett Palló Sándor fideszes képviselő, miszerint a két fideszes, 3 független képviselő két, a Jobbik frakcióból kilépett társával önálló frakciót alakított, ezzel többségbe került. Ennek tanújelét is adta a csütörtöki ülésen, az ellenzék ugyanis nem szavazta meg az önhikis pályázat benyújtásáról szóló előterjesztést, így az nem szerzett minősített többséget.

A frissen alakult frakció változtatásokat sürget, amelyekről csak a polgármesterrel hajlandó tárgyalni. Palló Sándor a Hír24 érdeklődésére elmondta: elégedetlenek a városvezetéssel, a polgármesteri hivatal működésével egyaránt. A két fideszes, három független és a két jobbik frakcióból kivált képviselő megállapodott egymással az együttműködésről. Ugyanakkor együttműködést ajánlanak a polgármesternek, ha meg tudnak állapodni a város érdekében. A változtatásokat három területen szeretnének elérni: a polgármesteri hivatal működésében, ügyrendi kérdésekben és személyi kérdésekben. Mindezekről kedden tárgyalnak a polgármesterrel. Ha sikerül megállapodni, másnap rendkívüli testületi ülést tartanak, amelyen már személyi kérdésekről is döntenek. Információink szerint ez az alpolgármester személyét is érinti.

Új frakció

Úgy tudjuk ugyanis, hogy az alpolgármester személye is a tárgyalások témája lesz kedden, de erről részletekben nem kívánt szólni Palló Sándor, mint ahogy a változtatási elképzeléseikről sem. Kérdésünkre Palló Sándor annyit mondott: ő személy szerint elégedetlen a jelenlegi alpolgármester munkájával, a többiek nevében nem nyilatkozik.

A új frakció nem politikai alapon jött létre, egyelőre neve sincs – szögezte le Palló Sándor, cáfolva a felröppent híreket, miszerint a Fidesz alakított többségi frakciót Tiszavasváriban. Nem politikai jellegű a frakció, akik ezt létrehozták, aggódnak a város jövőjéért. Mi kerültünk többségbe, és ezzel a polgármester tegnap szembesült – tette hozzá a képviselő.

Az elmúlt két év rossz irány volt – mondta a fideszes képviselő, hangsúlyozva: a város nehéz helyzetben van. Igaz, ez az ország egészére elmondható. Példaként a tiszavasvári helyzetre Kalló Sándor elmondta: nem értettek egyet azzal, hogy a városvezetés elvárja a közalkalmazottaktól, hogy bérük egy részéről lemondjanak, és ezt minősített többséggel, vezetői nyomással el is érték.

Kerestük Fülöp Erik polgármestert, de egyelőre nem sikerült elérni, az egyik frakcióból kivált jobbikos képviselő pedig későbbre ígérte, hogy nyilatkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik