Belföld

Csaknem másfél milliárd roma nők alkalmazására

Az állami támogatásra szociális intézmények pályázhatnak.

Összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények illetve fenntartóik mintegy hétszáz roma – elsősorban nő – egy évig tartó támogatott foglalkoztatására -tájékoztatta a Szeged24-et az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának Sajtóirodája.

A pályázat

A kezdeményezés fő célja, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli roma nők álláshoz segítése. Az államtitkárság szerint a program hozadéka lehet az is, hogy hogy a dolgozó roma nők “kapocsként szolgálnak majd” a szociális intézmények és azon több ezer rászoruló között, akik eddig nem vették igénybe a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat. A pályázat a roma közösségek és a szociális intézmények közötti bizalom, a romák társadalmi befogadása és az elsődleges munkaerőpiacon való megjelenésük erősítését is célozza.

Az EMMI adatai szerint a roma nők szinte minden téren hátrányosabbak a többi társadalmi csoportnál – a roma férfiaknál is -, foglalkoztatásuk jelenleg mindössze tíz százalékos. Az uniós társfinanszírozással megvalósuló mostani pályázattól a tárca azt is várja, hogy az három és félszáz szociális intézmény kapacitását is növeli, és a mélyszegénységben élők számára könnyebben válnak elérhetővé az intézmények  szolgáltatásai.

A nyerésnek kötelező feltétele, hogy a támogatott egy év után a pályázó még három hónapig vállalja a nők foglalkoztatását. A jelentkezők 2- 20 millió forintra pályázhatnak, amíg a forrás ki nem merül. A foglalkoztatást képzés is megelőzi. Arra is lehet támogatást kérni, hogy a roma nők piacképes, hosszútávon hasznosítható tudáshoz jutnak a szociális és gyermekvédelmi területen. Eszerint OKJ-s végzettség megszerzésére nyílik lehetőség: általános ápoló, kisgyermekgondozó, – nevelő, szociális ápoló és gondozó, segédgondozó, idősgondozó, szociális segítő, házi gondozó, segítő, gyermek- és ifjúsági felügyelő szakmákban. A teljes pályázati kiírás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható.

Helyzet a kutatások tükrében

A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének felmérése alapján a roma háztartások több mint fele a lakosság legalsó jövedelmi tizedéhez tartozik. Azaz a szó legszorosabb értelmében szegények úgy, hogy még étkezni sem tudnak kielégítően. Szalai Júlia szociológus kutatása pedig arra mutatott rá, hogy roma családok havi bevétele gyerekszámtól függetlenül messze elmarad a többségi családokétól.

A roma szegények számára elérhető munkák pedig olyan rosszul fizetettek és bizonytalanok, hogy a család jövedelmének csak kicsiny hányadát, nagyjából négy százalékát adják. Többnyire napszámból, kisebb megbízások elvállalásából, alkalmi utcai árusításból él a felnőtt romák csaknem egyharmada, köztük a nők is. A roma szegények többségének nincs piaci tudást nyújtó iskolai végzettsége, így kiszorulnak a munkaerő-piacról is – állapítja meg a szociológus kutatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik