Belföld

Karbantartott kutak 25 millióból

Győrben nagy népszerűségnek örvendenek a vizes objektumok, így a szökőkutak, a csobogók és az ivó kutak is. A Győr-Szol Zrt. kezelése alatt álló berendezések a nyári hónapokban feszített tempóban üzemelnek.

Éves szinten 20-25 millió forintot költ a Győr-Szol Zrt. a városi csobogók, szökőkutak üzemeltetésére és karbantartására. A fő szezon, azaz a májusi indítás előtt a berendezéseket tüzetesen átvizsgálják a szakemberek, így év közben sem fordulhat elő nagyobb mértékű meghibásodás. Természetesen kisebb problémák adódhatnak, most éppen a Megyeháza előtti téren, az egyik legkedveltebb szökőkút egy szakaszát szalagozták le, a javítási teendők befejezéséig. „Jelenleg egy kisebb munka zajlik a területen, hiszen a csapadékvizet összegyűjtő burkolat lefolyó részén, kettő „lefolyóka” megbillent, ezt javítják most a munkatársaink” – mondta Nagy Csaba, a Győr-Szol Zrt. kommunikációs menedzsere.

Szerencsére ennél nagyobb beavatkozásra eddig még nem volt példa, hiszen ahogy a szakember mondja, a vízi gépészeti berendezések megbízhatóan működnek a szezonban.

A szezon pedig május végén indult és kitart egészen a nyár végéig, azaz augusztus 31-ig, akkor a szolgáltató áttér a hétvégi üzemmódba, amíg a fagyok be nem köszöntenek városunkban.

fotók: Sipos Kata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik