Belföld

Orbán: Matolcsynak még számos terv lapul a fiókjában

orban_radio(960x640)(3).jpg (ingyenes, orbán a rádióban, )
orban_radio(960x640)(3).jpg (ingyenes, orbán a rádióban, )

A kormány nem vesz részt a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztése körül kialakult vitában - jelentette ki Orbán Viktor szokásos pénteki rádiós interjújában.

A kormányfő szerint még sok vita lesz a tranzakciós illetéknek az MNB-re való kiterjesztéséről – amely a munkahelyvédelmi akcióterv egyik forrása -, de ebben a vitában a kormány nem fog részt venni, a jegybank ugyanis független, és a saját belátása szerint jár el.

“Hogy ide hárítja, oda hárítja, ráteszi a bankokra a terhet, maga akarja állni – ebben a vitában a kormány nem vehet részt” – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy pénzügyi tranzakciós illetéket mindenki fizet, és a jegybank sem lehet kivétel.

Az MNB-vel összefüggésben közölte azt is, hogy a nemzeti bankról szóló törvény módosításának pénteki parlamenti elfogadása után “bármikor beeshetnek” az IMF képviselői a Magyarországgal való hivatalos tárgyalások megkezdésére. Arra a felvetésre, hogy a jegybanktörvény-módosítás megszavazása után “pár percen belül lehet időpontot kérni a valutaalaptól”, azt felelte: “nem kell kérni időpontot, jönnek ők (…), bármikor beeshetnek mostantól”. Hangsúlyozta, szerinte az IMF-hitel értelme a pozíciójavítás, nem pedig a túlélés.

A munkahelyvédelmi terv időzítésére kitérve a kormányfő azt mondta: először meg kellett várni, hogy Brüsszel június 22-én visszavonja “a Magyarországra indokolatlanul kirótt büntetéseket”. Az elmúlt két évben Magyarországnak más gazdaságpolitikájáért folyamatosan küzdenie kellett, “folyamatosan fenyegettek bennünket, részben források elvonásával, részben azzal, hogy rossz hírünket keltették a nemzetközi pénzpiacokon, leminősítettek bennünket. (…) Amíg nem sikerült megnyernünk ezt a csatát az EU-val, addig újabb csatát nem érdemes megnyitni. Ezt a csatát megnyertük”, most pedig egy következő szakasz kezdődik – fejtette ki.

Hozzátette, a meghirdetett tízpontos akciótervtől, a szociális adócsökkentéstől elsősorban nem munkahely-növekedést, hanem a meglévő munkahelyek stabilizálását várja. Külön kiemelte a képzettséget nem igénylő munkát végzők támogatását, véleménye szerint ugyanis ma Magyarországon ezeknek az embereknek a kelleténél jóval kisebb a megbecsültségük, ezért a munkahelyvédelmi tervnek az is célja, hogy világossá tegye: ezek a munkavállalók fontosak, tisztelik őket, megbecsülik őket. Megjegyezte azt is, hogy a hatmillió forintnál kevesebb éves adóbevétellel rendelkező kisadózók január 1-jétől választhatják majd az átalányadózást.

“Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az asztalfiókjában jó néhány terv lapul még” – mondta Orbán Viktor, példaként említve, hogy a tárcavezetőnek van egy beruházásösztönző terve, amelyre ősszel tér vissza a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik