Belföld

Válaszoltunk a kormány kérdéseire

Hamarosan mindenki kézhez kapja a legújabb Nemzeti Konzultáció kérdéseit tartalmazó ívet. Mi megpróbáltuk kitalálni, hogyan dönt a nép saját sorsáról.

A kormány negyedik alkalommal fordul kérdésekkel a néphez útmutatásért. Megpróbáltuk előre megválaszolni a feltett kérdéseket, hogy lássuk, hogyan irányítaná a nép az országot az Orbán-kormány használati utasításai alapján. A  kérdésekre a kormányzati irányvonalat igenlő, azt helytelenítő, valamint az adott kérdés megválaszolását elhárító ikszelés lehetséges. Rövid kifejtések és a tipp.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

1. Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megsegítésére.

Az egyik választási lehetőség (Igen) szépen rendesen megindokolva, a másikat pedig úgyis a „Mások” akarnák ránk kényszeríteni. Vélhetően kicsit kényelmetlenebb lett volna rákérdezni, hogy akarja-e a nép az eva megszüntetését, avagy nem akarja. Bár erről a relatíve szűkebb, egyéni vállalkozói kört érintő döntésről 8 millió állampolgárt megkérdezni elég bátor döntés.

Tippünk szerint a nép: Általányban adóztatná a magyar vállalkozásokat. 2013-tól úgyis megszűnik az eva.

2. Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak.

Ezek a fránya mások most a nyugdíjas munkavállalókat tipornák alá. Anélkül, hogy akár az igen, akár a nem mellett kampányolnánk, lehet, hogy a kormány által sugallt válasz a megfelelő, de mi értelme akkor kérdést farigcsálni? Mindettől függetlenül, aki GDP-t termel, az már hasznot hajt a hazának.

Tippünk szerint a nép: Dolgoztatná a szépkorúakat.

3. Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpoltámogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Mások szerint nem kell tovább támogatni a családokat.

Itt az első kakukktojás-gyanús kérdés. Alapvetően a családok támogatása nemes dolog, de a magyar közvélemény azért meglehetősen érzékeny a szocpoltámogatások osztogatásának kérdésére (már ha nem saját zsebről van szó persze).

Tippünk szerint a nép: Nem adna olcsóbban kereket a családok alá.

4. Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot.

A bankok fizessenk, vagy pedig én? Hol kell aláírni??

Tippünk szerint a nép: A sárga földig adóztatná a bankokat.

5. Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével.

Itt most egy váltottkezes szerváról van szó, a kisebbik kormánypárt ideológiai iránymutatása a kérdés első, a jelenlegi szakpolitikai vonal pedig a második felében tanyázik. A KDNP nem azért mentene magzatokat, hogy azután az édesanyjukat azonnal a munkahelyre száműzzék, ugyanakkor 2011 eleje óta lehetősége van az anyukának a gyes mellett heti maximum harminc órában, napi 6 órás munkaidőben dolgozni. A kisgyermeket nevelő fiatal anyukák vállalkozóvá válását is támogatja a kormány egy hétmilliárd forint keretösszegű program életre hívásával. A kisgyermekes anyuka meghatározása ugyanakkor meglehetősen szélesen értelmezhető. Nem kizárt, hogy sokan 4-5 éves gyermeket vízionálva inkább visszaküldik majd válaszukban gályázni az anyukákat.

Tippünk szerint a nép: Visszaküldené dolgozni a kisgyermekes anyukákat.

6. Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét.

A cégek, vagy a kisember? 7 millió 900 ezer kisember hazájában nem igényel túlzott megfontolást a kérdés eldöntése.

Tippünk szerint a nép: Emelné a minimálbért, bár félő, hogy az egyébként sem túl rózsás állapotban lévő foglalkoztatási ráta csökkenését eredményezi majd.

7. Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre.

Az adókedvezmény csakis ösztönözhet, vagy nem? Beugratós, még az sem kizárt, hogy a kormányt komolyan érdekli az emberek véleménye ebben a kérdésben. Bár cégeknek úgy általában nem szívesen ad az ember, de a munkahelyteremtés hívószó, nehezen lehet neki ellenállni.

Tippünk szerint a nép: Megadná az adókedvezményeket, csak legyen már végre munkahely.

8. Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól.

Egy friss felmérés szerint a 30 év alattiak fele már így is csak a célországot keresi az emigráláshoz. Jó kérdés persze, hogy milyen segítségre gondolhat itt a kérdés megfogalmazója, de azért viszonylag egyértelműnek látszik a válaszadás.

Tippünk szerint a nép: Segítene a fiatalokon. Valahogyan.

9. Vannak, akik szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol az új vállalkozások komoly adókedvezményeket kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést.

Nem kell gyakorlott rejtvényfejtő képesség ahhoz, hogy ebből a három mondatból kiderüljön, mit szeretne a kormány, főleg, hogy ez már egy eldöntött kérdés. Matolcsy György már 2011 októberében bejelentette a szabadvállalkozási zónák létrehozását, hogy ezzel ösztönözze ipari létesítmények létrejöttét és a munkaerő lekötését. Az, hogy nem kéne, igazából csak a díszítősor.

Tippünk szerint a nép: Zónázna.

10. Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat.

Itt elakadtunk. Most a kormány kezdett el oligarcházni és a Simicska-Nyerges tengely megakasztásáról van szó, vagy arról, hogy ne legyen több multiplex mozi? Az evolúciós metafora végképp bezavar, a néplelkület azonban ilyenkor ideális esetben a kishal mellé áll.

Tippünk szerint a nép: A kishal mellé áll.

11. Vannak, akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek.

Jó kérdés, itt sem elképzelhetetlen, hogy valóban a szondáztatás a cél, döntsön a nép, de legalábbis lehessen látni, mennyire zaklatná fel a honfi lelkeket, ha a legendás minőségű állami szolgáltatás a közüzemi szektorba is betenné a lábát.

Tippünk szerint a nép: Az állammal fűtene be.

12. Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások.

Mivel erre már a Társadalmi Megújulás Operatív Programban el is különítettek 12 milliárd forintot, félő, hogy tulajdonképpen a válaszadás érdektelen, legalábbis különösebb következményekkel nem jár.

Tippünk szerint a nép: Támogatná a szövetkezetek létrejöttét, illetve bármilyen más csodaszert, amivel a nehézsorsú településeket ki lehet vakarni a bajból.

13. Magyarország sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért.

Megmenteni embereket, vagy hagyni őket az út szélén. Nehéz kérdés.

Tippünk szerint a nép: Megmenti a devizahiteleseket.

14. Vannak, aki úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafeteriát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafeteria-rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek.

Agyafúrt kérdés, a végén megcsavarva a bérkompenzáció bedobásával, hiszen a bérkompenzáció nevében is szerepel, hogy valamiért kompenzál valakit. Jelen esetben azokat az alacsony bérű adózókat, akiket az adójóváírások rendszerét kivezetése hátrányosan érintett. A szociális segélyek bizonyos részét már így is utalványokban kapják a rászorulók.

Tippünk szerint a nép: Inkább utalványt adna, egyrészt a nem alacsony bérűekkel mi lesz, másrészt még a végén elköltik italra.

15. Vannak, akik szerint az lenne a méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont megasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint nincs erre szükség.

A kenyér legyen olcsóbb, a Gucci táska legyen drágább, úgyis azért veszik. Minden rendben van.

Tippünk szerint a nép: Inkább vesz olcsó kenyeret, mint olcsó Guccit.

16. Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség.

Amennyiben a hatékonysági ráta részének tekintjük a nyugdíjak védelmét is, a magánnyugdíjvagyon kommunizálása után nem kizárt, hogy sokan az államnál némileg biztosabb pásztorra bíznák időskori javadalmaikat, de hát erre már nincs lehetőség. Akkor inkább védje csak a vásárlóértéket és ne adóztassa meg azokat, ahogyan sehonnani nemzetközi szervezetek javasolják.

Tippünk szerint a nép: Megvédeti a maradék nyugdíj vásárlóértékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik