Belföld

Áder János: 99,9 százalék

Lázár János szerint az új államfő minden jó törvényt aláír, ugyanakkor minden rossz törvényt visszaküld majd a parlamentnek.

Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője hétfőn délután benyújtotta az Áder Jánost köztársasági elnöknek jelölő íveket az Országgyűlésnek. A kormánypárti honatyák közül csupán a külföldön tárgyaló Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nem írta alá a dokumentumot – jelentette a Hír24 tudósítója a Parlamentből.

Lázár János közölte: érdeklődéssel várják, hogy vajon az ellenzéki pártok tudnak-e jelöltet állítani a május másodikán esedékes választásra. Nagy valószínűséggel a parlamenti frakciók nem hallgatják meg Ádert a voksolás előtt. A kormánypártok azért nem, mert – ahogyan Lázár fogalmazott – ismerik őt, az ellenzéki képviselőcsoportok pedig azért nem, mert eleddig nem kezdeményezték ezt.

A MSZP és az LMP egyébként a napokban bejelentette, nem vesznek részt az államfőválasztásban, amit Harrach Péter így nyugtázott: a távolmaradás minősíti a távolmaradókat.

Lázár János szerint Áder János államfőként a jó törvényeket aláírja majd, a rossz törvényeket nem. A saját, esetleges kormányzati szerepvállalását firtató kérdésekre pedig ezt válaszolta: ebben Orbán Viktor dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik