Belföld

Fegyveres rablókat ítéltek el Kecskeméten

Fegyveres bankrablásért egyaránt hét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék Fodor András elsőrendű és Luptovics Norbert másodrendű vádlottat.

Fodor András, aki az egykor Fiatal Baloldal elnevezéssel működő szervezet kecskeméti elnökségi tagja volt, 2009. szeptember 11-én az ágasegyházi Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetben egy riasztópisztollyal az egyik alkalmazottat arra kényszerítette, hogy átadja a kasszában lévő pénzt. A másodrendű vádlott eközben az épület előtt várakozott.
A vádlottak az átadott 1 millió 732 ezer forinttal elmenekültek. A pénz azóta sem került elő. A rablásnál használt, engedély nélkül tartott riasztópisztoly a másodrendű vádlotté volt, ezért őt a vádhatóság lőfegyverrel való visszaélés vétségével is vádolta.
Lakosné András Ildikó ügyész vádbeszédében hangsúlyozta: fegyveres rablásnak minősül az is, ha fegyvernek látszó tárggyal – például játék pisztollyal – követik el a cselekményt.
Az elsőrendű vádlottat tettesként, míg a másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntettével vádolta az ügyészség.
Piegel Zsolt tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: a nyomozás során, valamint a bírósági eljárásban Fodor András teljes körű, önmagára is terhelő beismerő vallomása bizonyítást nyert. A vádlott a per korábbi szakaszában a bankrablással kapcsolatban elismerte a bűnösségét, és magára nézve terhelő vallomást tett. Vallomása szerint a rablás után a pénzt eljátszották.
A másodrendű vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Fodor András a bűncselekmény elkövetése után néhány héttel bement a rendőrségre, az egész bankrablási történetet elmondta, de azt állította, hogy ő nem vett részt benne, csak hallomásból tud róla. A másodrendű vádlottat ezután kommandósok elfogták, majd kiderült, hogy Fodor András nemcsak tudott a bűncselekményről, hanem tevékenyen részt vett benne. Ezután őt is őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. 2010-ben kiengedték az előzetes fogva tartásból, ezután Ausztriában újabb bűncselekményt követett el, elfogása után átadták a magyar hatóságoknak.
Fodor András neve korábban a Zuschlag-perben is felvetődött. Az akkor már előzetes letartóztatásban lévő Fodor levelet írt az ügyészségnek, és Zuschlag János elsőrendű, valamint Kullai Tamás hetedrendű vádlottra – akivel együtt volt tag a szocialisták ifjúsági szervezetében – terhelő vallomást tett. A vádhatóság akkor becsatolta a bizonyítási eljárás részeként a levelet, a bírói tanács elnöke azonban nem hallgatta meg a tanúnak jelentkező Fodort.

Az ügyész az ítélet súlyosbításáért, vádlottak és védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, ezért a per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottak a jogerős ítéletig előzetesben maradnak a bíróság döntése értelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik