Belföld

Makovecz-túrára invitálják a látogatókat Makóra

A 2011 szeptemberében elhunyt Makovecz Imre alkotásaiban gyönyörködhetnek azok, akik ellátogatnak Makóra.

Makovecz Imre épületeinek országszerte, és a határokon túl is megvan a maguk varázsa; Makón egyedülálló módon tíz középület és egy köztér felújítása valósult meg az organikus építészet meghatározó alakjának tervei alapján. A Maros-parti városban látható első alkotása az 1998-ban felépült Hagymaház, amely az elmúlt évek során a város és a térség egyik legfontosabb látványosságává vált.
Az építőművész irodája a város központjában álló négytornyú épület elkészültét követően szerepet vállalt a gimnázium és tornacsarnokának megépítésében, a főtér felújításában és a Kossuth-szobor áthelyezésében, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Makovecz Imre tervezte a tanuszodát és a Marczibányi téren álló zenepavilont is. A művész legjelentősebb makói munkája az új fürdő épületének megtervezése volt, ennek elkészültét azonban már nem élhette meg.
A kétórás városnézés során a Maros-partra látogatók megcsodálhatják az új buszpályaudvart, a számtalan rendezvénynek otthont adó Hagymaházat, a városi sportcsarnokot, a megújult általános iskolát. A séta fáradalmait az év elején megnyílt Hagymatikum fürdőben pihenhetik ki.
Szilágyi Emese, a helyi Tourinform-iroda munkatársa az MTI-nek elmondta: előzetes egyeztetés alapján a túrához idegenvezetés kérhető, azok számára pedig, akik önállóan szeretnék megtenni a kellemes sétát, térképpel ellátott kiadvány készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik