Belföld

Tarlós érdeklődik, meddig hátráljon

Tarlós István válaszolt Lázár Jánosnak: Budapest nem alaptalanul "tartja a markát". Orbán Viktorral megvitatná a BKV megmentését.

A főváros vezetése tudomásul veszi Lázár János parlamenti frakcióvezető úr megállapítását a BKV-t illetően és elfogadja tanácsát is. Már csak azért is, mert biztosak vagyunk benne, hogy Lázár János Hódmezővásárhelyen ugyanígy jár el – reagált lapunkhoz eljuttatott közleményében a Fidesz frakcióvezetőjének sajtótájékoztatójára Tarlós István.

A főpolgármester úgy fogalmaz: “Budapest az itt befizetett SZJA volumene alapján lehetséges, hogy nem alaptalanul „tartaná a markát”, de ígérjük, ezt sem fogja tenni anélkül, hogy a maga elvárható részét hozzá ne tenné a megoldáshoz. (Megnyugtatom frakcióvezető urat, hogy a főpolgármestertől függő prémiumokat sem a BKV-nál, sem a BKK-nál nem fizettek ki. A cégen belül történteket pedig jelenleg vizsgáljuk.)”

Tarlós István kifejtette: Budapest takarékoskodik, és a költségvetés-tervezéstől a számlakifizetésekig még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél, és a legszigorúbb utat követi – ha Lázár János ezt javasolja. “Azután – rövid időn belül – azt kérjük Miniszterelnök Úrtól, döntsük el közösen, tud-e még tovább hátrálni a magyar főváros. Bízva a feltételekhez mért ígéretekben, a BKV még mindig megmenthető” – zárja közleményét Tartlós István.

A Fidesz frakcióvezetője egri sajtótájékoztatóján azt mondta: arra kéri a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestert, hogy “ne csak tartsa a markát”, hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik