Belföld

Idén már 55 ember fagyott meg

A rendőrség adatai szerint január elsejétől az országban 55 ember halálát okozta kihűlés.

Európában a kemény hideg főleg a kontinens keleti felén szedett áldozatokat. A tél eddig már több mint 400 halálos áldozatot követelt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI érdeklődésére a magyarországi adatokat összesítve szerdán azt a tájékoztatást adta, hogy január elsejétől 55 ember halálát okozta kihűlés.
Az elmúlt négy napban négy halálos, 24 súlyos sérüléssel, 77 könnyű sérüléssel és 439 anyagi kárral járó baleset történt a havazás és a hideg idő miatt az ország területén.
A havazás és a rendkívüli hideg múlt pénteken kezdődött Magyarországon, és az elmúlt hat napban a rendőrségnek 657 ember életét sikerült megmentenie azzal, hogy melegedőkbe, hajléktalanszállókra, vagy fedett helyre, esetleg hazaszállították őket.
Az ORFK tájékoztatása szerint a kiszolgáltatott helyzetben lévő idős emberek állapotát és életkörülményeit visszatérően ellenőrizték a rendőrök, sok településen az Országos Polgárőr Szövetség tagszervezeteinek munkatársaival közösen. Több alkalommal rokonok vagy szomszédok bejelentése alapján érkeztek a rászorulókhoz, akiket a fűtés nélküli otthonukból melegedőkbe szállították.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, a védekezésben eddig 25.660 ember vett részt, köztük 2800-nál többen az általa vezetett szervezettől.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, a mentők 24 óra alatt ötven embert szállítottak kórházba kihűlés, fagyás tüneteivel, és tíz helyszínre szén-monoxid-mérgezés miatt kellett kivonulniuk.
Hírügynökségi jelentések szerint a szokatlanul kemény hideg miatt Ukrajnában január vége óta 136 ember halt meg, Lengyelországban 68, közülük hatan az utóbbi 24 órában. Az esetek nagy részében hajléktalanokról van szó, akik gyakran ittas állapotban fagynak meg, de a tél áldozatai közé számítják azokat is, akiknek a halála a fűtéssel függ össze: tűz keletkezik vagy szén-monoxid-mérgezést szenved valaki a fűtőanyagok tökéletlen égése miatt.
Csehországban 24-en, Litvániában 23-an, Lettországban, illetve Szerbiában 10-en, Franciaországban hatan, Boszniában öten, Ausztriában, illetve Németországban négyen haltak meg; Szlovákiában, Horvátországban és Görögországban is egyaránt hárman vesztették életüket a fagy miatt, Boszniában ketten, Észtországban, Moldovában, Montenegróban, Macedóniában és Hollandiában egy-egy ember halálát okozta a kemény hideg.
Romániában 38, Bulgáriában 16 a halottak száma, de a bolgár adatban nem szerepel az a nyolc ember, akik a hétfői árvízben vesztették életüket.
Olaszországban kedden tízen haltak meg a hideg miatt, ezzel 40-re nőtt az itáliai áldozatok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik