Belföld

Reptérfejlesztés Audis nyomással

Több mint 600 menetrend szerinti repülőjáratot közlekedtek februártól az Audi a péri reptéren.

A tavalyihoz képest duplájára emelkedett utaslétszám a kormány által is támogatott, 300 milliárd forintos győri gyárfejlesztésnek köszönhető, és szinte azonnali fejlesztéseket igényel a kisalföldi megyeszékhelytől 10 kilométerre lévő légikikötőben. A korszerűsítést lelassítja, hogy a reptér Natura-2000-es, természetvédelmi területen található, a kifutópálya meghosszabbítása pedig veszélyezteti az ürgék élőhelyét – tudósít a Hír TV.      

A fejlesztési tervek nem új keletűek a péri reptéren. Egy négy évvel ezelőtti bemutató alkalmával ez a Boeing 737-es utasszállító ereszkedett le jelképesen, aztán tovább is repült, mert nem volt elég hely számára a leszálláshoz.
A péri repülőtéren ötezer fel és leszállást regisztrálnak egy évben. 2009-hez képest 100 százalékkal nőtt a forgalom. Beindult a járműgyártás a térségben, és az Audi bővítése éppúgy igényli a fejlesztést, mind a beszállító cégek növekvő megrendelései.  “Ez lenne az a terület, ahol a pályát hosszabbítani akarjuk, most körülbelül eddig ér, és ezt a 600 méteres darabot ragasztanánk hozzá” – mutatja a péri reptér igazgatója.  

Amíg az Audi tavaly heti hat járatot közlekedtetett Péren, az év végén már kilencet, idén februártól pedig 13-at. Ez több mint 600 menetrendszerinti gép érkezését jelenti.
Az alapinfrastruktúra fejlesztésében gondolkodunk, a futópálya, a gurulóút-szélesítésben, néhány új állóhely kiépítésében, és műszeres leszállító rendszer telepítésében. És ahhoz, hogy a lakosság számára is újat hozzon ez a fejlesztés, ahhoz mindenképpen kell egy utas terminált építeni, és akkor megjelenhetnek itt a charter-járatok, megjelenhetnek esetleg fapados légitársaságok.” – mondja Vadász László a Győr-Pér Repülőtér Kft. ügyvezető igazgatója.
A fejlesztést lassítja, hogy a reptér természetvédelmi területen fekszik. A gazdasági élet szereplői szerint azonban nem képvisel olyan környezeti értéket, amely miatt a beruházásokat akadályozni kellene.  

“Itt azért nem a Szerengeti Nemzeti Park, vagy a Szalajka völgy van a repülőtér meghosszabbításának az útjában, hanem egy, a szovjet hadsereg jóvoltából parlagon maradt terület. Én azt hiszem, hogy ennek a felszabadítását azért meg lehet oldani, különösen, hogyha figyelembe vesszük, hogy milyen óriási gazdasági érdekekről van szó.” – teszi hozzá Sragner László a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke.
Korszerűsítése után a péri reptér a Boeing 737-es típuscsalád összes tagjának, illetve az Airbus hasonló méretű altípusainak a fogadására is alkalmassá válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik