Belföld

Huszonöt határsértőt fogtak el Csongrád megyében

Egy nap alatt huszonöt illegális migránst fogtak el a rendőrök Csongrád megyében - nyilatkozta megyei főkapitányság szóvivője.

Hétfőn a reggeli órákban egy nagyobb csoport nyomaira figyeltek fel a falu külterületén az ásotthalmi polgárőrök, és a rendőrökkel közösen terepkutatásba kezdtek. Nyolc határsértőt fogtak el, közülük négyen Pakisztánból, hárman Egyiptomból érkeztek, egyikük afgán állampolgár – mondta Szenti Szabolcs.
Az éjszakai órákban a stabil hőkamera jelzésére mentek a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a röszkei vasúthoz, ahol nyolcan a zöldhatár átlépése után beszaladtak az erdőbe. Elfogásuk után kiderült, hogy valamennyien afgánok – közölte a százados.

Nem sokkal később Mórahalom külterületén fedezték fel öt ember nyomait, ők szétszaladtak, amikor meglátták az egyenruhásokat. A rendőrök végül öt szíriai állampolgárt állítottak elő.
Ugyancsak a stabil hőkamera jelezte, hogy Röszke külterületén egy szomáliai és két eritreai lépett illegálisan magyar területre. A falu határában néhány perccel később egy magányos koszovói határsértőt igazoltattak a járőrök – tudatta a szóvivő.
Az elfogott huszonöt illegális migránsból négyen már nem először próbálkoztak, így ellenük büntetőeljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik