Belföld

Kibővítik a téti általános iskolát

Az egyik iskolaépület mellé új szárnyat építenek nyolc tanteremmel és egy tágas aulával. A beruházás az óvodát is érinti, a gyermekintézmény korszerű 500 adagos főzőkonyhát és éttermet kap.

Bővítik az általános iskolát Téten, a fejlesztés nyomán egy épületegyüttesbe kerül a nyolc évfolyamos oktatás – mondta a Győr-Moson-Sopron megyei kisváros polgármestere az MTI-nek.

Kukorelli László (független) kifejtette: az alsó és a felső tagozat jelenleg két helyen működik, egyebek között ezen a helyzeten változtatnak ésszerűségi okokból a mintegy 320 millió forintos fejlesztéssel, amelyhez 285 millió forintot nyert el az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében.
A városvezető tájékoztatása szerint az egyik iskolaépület mellé új szárnyat építenek nyolc tanteremmel és egy tágas aulával. A beruházás az óvodát is érinti, a gyermekintézmény korszerű 500 adagos főzőkonyhát és éttermet kap, ott oldják majd meg a diákok étkeztetését is. Ezzel a lépéssel összevonják a jelenleg két helyen működő főzőkonyhát.
A tervek szerint az óvodai fejlesztés a nyár végére elkészül, a bővített iskolát pedig a legkésőbb a következő tanév második félévében szeretnék átadni; az utóbbiban csaknem 300 diák tanul. A munkálatok a kivitelezővel történő szerződéskötést követően kezdődhetnek meg – fűzte hozzá Kukorelli László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik