Belföld

BKV – újabb hitel vagy csőd

A BKV fizetőképességének megtartásáért a főváros hitelt vehet fel.

A közgyűlés valószínűleg szerdán dönt egy kilencmilliárd forintos hitel felvételéről – mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádióban. Vitézy Dávid emlékeztetett, hogy január 27-én a BKV-nak vissza kell fizetnie kilencmilliárd forintot a hitelező bankoknak, így segítségre van szüksége.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, ha a kilencmilliárd forintos átmeneti tagi hitel felvételéhez nem járulnak hozzá a fővárosi képviselők, akkor a BKV fizetésképtelenné válik. Vitézy Dávid azt mondta, bíznak a kormány segítségében, és ő is úgy látja, hogy a kabinet kidolgoz egy megfelelő megoldást. A kormány a héten dönthet az ügyben. A városvezetésnek szerdáig kellene választ kapnia, mert annak ismeretében fogadja el vagy módosítja a Fővárosi Közgyűlés a BKV számára készített tervet.

Közben a Magyar Nemzet is arról ír, hogy a kormány kezébe kerülhet a BKV és a városháza sorsa, ha a Fővárosi Közgyűlés a csőd elkerülésére megszavazza a további megszorításokat. A főpolgármester a lapnak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta azt a korábbi lapinformációt, amely szerint a kormány mindenképpen megmenti a BKV-t.

Tarlós István szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a tömegközlekedés ügyében elérnek a falig. Ha a kormánypárti többség elfogadja a megszorításokat, annak következtében a főváros további átcsoportosítható forrása kiapad – hivatalosan is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik