Belföld

Felsőváros 273 éve fogadalmat tesz e napon

A 18. században dögvész pusztított országszerte, sőt Európában. Ezt Székesfehérvár sem úszta meg. 1738-ban a legfertőzöttebb terület Felsőváros volt, ahol nem volt ház áldozat nélkül.

A sokat szenvedett lakosság 1739-ben Szent Sebestyénhez fordult, hiszen mártírhalálával, szenvedéseivel és példamutató hitével jelkép lehetett. Előbb egy kápolnát, majd templomot emeltek neki, amelynek alapjain áll a mai felsővárosi templom, a Szent Sebestyén Templom. A felsővárosiak 273 éve minden esztendőben január 20-án fogadalmat tesznek az Úrhoz való hűségükre, Szent Sebestyén oltalmazójukhoz.

Idén a fogadalmi szent misét Spányi Antal katolikus megyéspüspök celebrálta a felsővárosi templomban, ahol több százan jelentek meg, kitöltve ezzel a templom belső terét. A misén a hívőkkel együtt részt vettek a város és a megye vezetői, országgyűlési képviselők, egykori miniszter, valamint a 85. születésnapját ünneplő Takács Nándor nyugalmazott megyéspüspök.
Székesfehérvár el van kényeztetve, hiszen népünk első szent családja éppen ide köthető. Ugyanakkor a felsővárosiak évszázadok óta áhítatosan őrzik szent hitüket, hagyományaikat – mondta Spányi Antal. A püspök hozzátette: annak a sok ismeretlen embernek a hűsége, hite, amivel hagyományt teremtettek példa minden fehérvári számára, mert ugyan sok a próbatétel, de Istenhez hűséggel ragaszkodva mindent legyőzhetünk.
Az egykori fehérváriakban a járvány okozta fájdalom hatalmasodott el, és a reménytelenség tengerében Szent Sebestyénhez fordultak, imádkoztak, ígéretet tettek, kápolnát építettek, majd templomot emeltek – mondta beszédében Fehérvár polgármestere.


Cser-Palkovics András így folytatta: nekünk is vannak kudarcaink, nekünk is vannak sikereink, de mi is azt szeretnénk, ha városunk igazi otthonunk is lenne, ahol biztonságban dolgozhatunk, nevelhetjük gyermekeinket, unokáinkat. Mit is tanultunk a pestissel viaskodó elődeinktől? Hogy a hit és az összefogás megsokszorozza erőnket, és képesek leszünk bármely veszedelmet legyőzni – emelte ki a polgármester.
Az állandóság mutatja meg, emeli ki változó világunkat, tetteinket. Az állandóság az erkölcs, a hit, mely az öröklét és Isten sajátja. Vegyük számba őseinket, hazánkat, Istenünket és ragaszkodjunk hozzájuk! – ezt már Földi Zoltán, Felsőváros keresztény demokrata képviselője mondta.
A II. világháború óta már csak egy templom van, amelynek tornyain megállt az idő, ez pedig a felsővárosi Szent Sebestyén Templom – mondta az ünnepség zárásaként Kovács Jenő órásmester, aki felajánlotta, hogy fiával és munkatársaival közösen egy új toronyórát készítenek. Ez a toronyóra nemcsak a fehérváriaknak, felsővárosiaknak szerez örömet, de a városba érkezőket is köszönti majd Székesfehérváron.
A felsővárosiak január 20-án nem dolgoztak, nem dolgoznak, hanem ünnepelnek, vendégséget adnak egymásnak és más fehérvárinak, fánkkal és borral. Így tették ezt ma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik