Belföld

Orbán: csak az igazi teljesítmény számít

A kormányfő szerint Magyarország sokáig rossz úton járt, és inkább a törtetést, a helyezkedést értékelte.

A megújuló Magyarországon nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény számít – hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, amikor Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterrel közösen elismeréseket adott át nemzetközi tanulmányi versenyen eredményt elért diákolimpikonoknak a Parlamentben.

A miniszterelnök elmondta: a rendszerváltoztatáskor azt remélték az emberek, hogy nem az ismerősök és a kapcsolatok határozzák meg a sorsok alakulását. Azonban az elmúlt húsz évben a régi világ a legváratlanabb pontokon tört felszínre: ott volt a gazdasági döntéshozatalban, a médiában, az egyetemi katedrán, az élet szinte minden területén. A magyarok végül 2010-ben úgy döntöttek, hogy megszabadulnak ettől a hálótól és megújítják az országot.

A diákolimpikonoknak azt üzente: biztos abban, hogy ők már egy olyan országban kezdhetik pályájukat, ahol a teljesítmény alapján mérik az embereket. Minden okunk megvan azt gondolni, hogy önök már sokkal több kedvet és ösztönzést éreznek majd az itthon maradásra – mondta, utalva arra, hogy az elmúlt években rengeteg tehetséges magyar fiatal hagyta el az országot. Orbán Viktor úgy értékelte, nehezebb lenne ma annál nemesebb célt megfogalmazni, mint a tehetséges fiatalok megtartását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik