Belföld

Egymásnak ugranak a magyarok

Komoly indulatokat vált ki, hogy januártól a magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok is szavazhatnak majd. A határon túli magyarok könnyen bűnbakká válhatnak, és a nemzet egyesítése helyett széthúzást okozhat a törvény.

A január elsejével életbe lépett új választójogi törvény szerint a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhatnak a magyarországi választáson – igaz, csak pártlistára.

Egységesíteni kell a nemzetet

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lapunknak kihangsúlyozta: a kettős állampolgárság és az ahhoz tartozó szavazati jog megadásánál fontos szempont, hogy ez egységesítse a nemzetet, azaz ne húzzon vonalat azon magyar állampolgárok közé, akik Magyarországon élnek, ott fizetnek adót és azok közé, akik nem élnek ott életvitelszerűen. „Fontos, hogy a határon túli szavazatokból keletkező mandátumokkal alapvetően ne lehessen megváltoztatni a végeredményt” – mondta.

Egy friss elemzés szerint viszont a határon túli magyar állampolgárok akár 3 mandátum sorsáról is dönthetnek, ami szoros küzdelem esetén a mérleg nyelvét jelentheti. Így sokan éppen attól tartanak, hogy nemzetegyesítés helyett széthúzáshoz vezet az új törvény. 


Kockázatok és melékhatások           Fotó: MTI / Németh Péter

Bűnbakok lesznek a határon túliak?

Mint az Új Szó című szlovákiai magyar napilap Mellékhatás című kommentárjában Veres István szerző kifejti: a határon túli magyarok részvétele nem fogja növelni népszerűségüket Magyarországon. „Egy szoros választási eredmény esetén a magyarországiak a határon túli szavazókat okolják majd egyrészt az eredményért, másrészt pedig minden rosszért, ami ennek következtében történik majd velük. Vagyis a következő években valószínűleg nem nő majd a határon túli magyarok népszerűsége az anyaországban. Ez a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikájának az egyik mellékhatása”. Mindez a kommentár szerint nem kevés szavazót tántorít majd el a Fidesztől.

Hasonlóan vélekedik a szlovákiai Híd-Most párt elnöke is. Bugár Béla a SITA hírügynökségnek úgy fogalmazott: „Engem, ha Magyarországon élnék, zavarna, hogy olyan emberek, akik nem ott laknak, nem ott adóznak, egyszer csak valamit előírnának nekem. Orbán újabb négy évig kormányozna, miközben én valaki mást akartam volna.”

Felkavart indulatok

A feszültség a kérdéssel kapcsolatban máris tapintható: az FN24 korábbi, témába vágó cikkére érkezett kommentek túlnyomó többsége elutasító a határon túliak szavazati jogával szemben. „Én nagyon szeretem és tisztelem a határon túli magyarokat, de szerintem Magyarország életébe az szóljon bele, az szavazzon, aki itt él” – írja egyikük.

Egy másik hozzászóló is egyértelműen fogalmaz: „Én ezt a határon belül élő magyarok szemenköpésének tekintem! Itt élek, itt adózok és mások döntik el, ki kormányozzon? Csak a vak nem látja, mire ment ki a játék! Ez undorító és szégyenteljes! Én is azt mondom, ez hazaárulás, mégpedig előnyszerzés céljából elkövetett hazaárulás!!!!!”

A posztokra egy határon túli olvasónk is reagált: „Én is határon túli magyar vagyok, de azért tisztán látom, hogy semmi másért nincs rájuk/ránk szükség, csak és kizárólag a plusz szavazatokért. Visszaélnek a kedves politikus “Urak és Hölgyek” azzal, hogy nagyon jó érzés tartozni valakihez, különösen az anyaországhoz. Viszont az már a kutyát sem érdekli, hogy ellehetetlenítik az emberek életét a jelenlegi lakóhelyükön, sőt, még a magyarországiak is kételkedéssel, gúnnyal, felháborodással közelítenek felénk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik