Belföld

Orbán Viktor Facebook lapjára is felkerültek soproni fotói

Orban-Viktor-Sopronban(1024x768).png (Orbán Viktor, Sopron)
Orban-Viktor-Sopronban(1024x768).png (Orbán Viktor, Sopron)

Díszközgyűlés, államelnöki köszöntő, kihelyezett kormányülés. Sopronra, a Hűség Városára figyelt az ország.

Fodor Tamás polgármester fogadta a kormányülésre érkező Orbán Viktor miniszterelnököt (MTi-fotó, Filep István)

 

A díszközgyűlésen a várost a köztársasági elnök videóüzenetben köszöntötte.

A városi kitüntetések átadását követően a miniszterelnök részvételével kihelyezett kormányülés kezdődött, amely 13 óra után ért véget. Az itt született döntésekről csütörtökön Budapesten tartanak sajtótájékoztatót.

Orbán Viktor érkezésére a helyi MSZP is készült, sajtótájékozatatójukon lufikat durrantottak, ezzel jelképezve a kormánypárt szerintük kiüresedett választási ígéreteit.

hvg.hu információi szerint Sopronban döntés született Fellegi Tamás utódlásáról. A , a miniszter arra hivatkozva jelentette be lemondását, hogy “teljes egészében az IMF-tárgyalásokra akar koncentrálni”.

Kilenc évtizede ezen a napon Sopron lakossága a Magyarországhoz való tartozásra szavazott. 2001-ben az első Orbán-kormány az 1921-es soproni népszavazás emlékére december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította. A történelmi szavazásról olvassák el laptársunk, az fn.hu összeállítását.

Orbán Viktor miniszterelnök facebook lapjára már másnap számtalan fotó került fel soproni látogatásáról, a városi sétáról és Hűségnapi koszorúzásról itt, a kihelyzett soproni kormányülésről pedig itt tekinthetők meg az albumok.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik