Belföld

Fidesz-irodában jártak a rendőrök Kupper feljelentése után

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2010. 10. 07. 16:57

A fideszes képviselő azért fordult a rendőrökhöz, mert szórólapokon szerinte rágalmazták őt és a családját.

Kupper András (képünkön), a belső harcok miatt nyáron feloszlatott újbudai Fidesz-szervezet egyik prominense az önkormányzati választás előtt, szeptember 30-án tett feljelentést a rendőrségen – írja az Index. A hírportál úgy tudja, a képviselő által kifogásolt röplapok a Kupper család szocialista, illetve Centrum Parkoló Kft.-s kapcsolatait emlegették.

A politikus blogjában úgy fogalmazott: „Nyilvánvaló a hazugság, hiszen például az én édesapám nem Kupper Béla, hiszen nem vagyok a Fővárosi Közgyűlés tagja, ráadásul az írást a nevemben, odagépelt aláírásommal hozták nyilvánosságra. Úgy vélem, ezt a szórólapot már nem elég a papírkosárba dobni, egy ilyen bűncselekmény miatt bűnhődnie kell a gyalázkodónak és a rágalmak terjesztőinek”.

Az Index értesülései szerint a rendőrség a héten már több helyi fideszest, köztük a párt kerületi alelnökét is kihallgatta, valamint csütörtökön még a kerületi pártirodában is megvizsgálták a fénymásolót a nyomozók. Úgy tudják, a kihallgatást a rendőrök azzal indokolták a fideszeseknél, hogy nevüket a feljelentés említette.

Kupper András szerint a fideszeseket csak tanúként hallgatták ki, mint akiknek a körzetben lakva lehet információjuk a szórólapok terjesztőiről. Mint mondta, ő nem gyanúsít konkrét személyeket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.