Belföld

Halálbrigád: tartótisztje nem figyelt eléggé Csontrablóra

Administrator
Administrator

2010. 08. 18. 06:16

Azt vizsgálják, milyen szankciói lehetnek, hogy Cs. István bűntársai előtt leleplezte tartótisztjét.

Már az őszödi beszédet követő fővárosi tüntetések idején a katonai elhárításnak dolgozott Cs. István, a halálbrigád egyik tagja. A gyanúsítottnak a zavargások helyszínein a rendbontók között hivatásos vagy szerződéses katonákat kellett azonosítania. A romagyilkosságok gyanúsítottját 2006 elején szervezte be a Katonai Biztonsági Hivatal debreceni kirendeltsége – írja a Magyar Nemzet.

A férfit először arra kérték, adjon információkat egy környékbeli motoros társaságról. A radikális, szélsőjobboldalinak tartott motorosok megfigyelésén túl a cívisváros labdarúgócsapatának ultráit is szemmel kellett tartania. A Katonai Biztonsági Hivatal jelenleg azt vizsgálja, milyen szankciói lehetnek annak, hogy Cs. István bűntársai előtt leleplezte tartótisztjét.

Korábban K. Árpád, a romagyilkosságok másik gyanúsítottja Cs. Istvánt azzal vádolta, hogy a katonai titkosszolgálat besúgójaként, beépített emberként vett részt a támadásokban. Ezt Cs. István ügyvédje cáfolta, akkor azt mondta, valóban megkereste ügyfelét a KBH, de soha nem volt a beépített emberük.

Közben a Magyar Hírlap birtokába került a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) tisztjének, H. Ernő századosnak a vallomása. Ebből kiderül, hogy H. Ernő még az utolsó romagyilkosság előtt is parancsot kapott a KBH főigazgatójától, hogy a merényletek miatt minden kapcsolatát mozgósítsa, s a legkisebb eredményről is írjon jelentést.

Az elhárító – önellentmondásokba keveredve – azt állította, hogy bár eleget téve a parancsnak, újra találkozott a halálbrigád sofőrjével, Cs. Istvánnal, de nem hallott olyat, amiből sejthette volna, hogy az őt régóta informáló volt katona miféle társaságba keveredett. A századosnak nem szúrt szemet, hogy Cs. István rögtön a merényletekre terelte a szót, és olyan megjegyzést is tett, hogy nagyon jól jönne neki a leleplezőknek járó százmillió forintos vérdíj.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.