Leszerepelt az online vényellenőrző rendszer, júliusban két hét leforgása alatt 360 ezer hibás receptet talált az egészségbiztosító. Az eredeti jogszabály szerint vissza kellett volna küldeni az összes beteget az orvosához, a patika nem adhatta volna ki az orvosságot. A szakminisztérium helyettes államtitkára az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, úgy döntöttek, még nem élesítik a rendszert. Fél évig tesztüzemben működik, kijavítják a hibákat, összekötik az adatbázisokat.
A nagyon drága gyógyszerek kiadását ellenőrizni kell a jövőben is, de nem úgy, hogy közben pórul jár a vétlen beteg – közölte Cserháti Péter. Szerinte ősszel a gyógyszerforgalomra és kiszolgálásra vonatkozó jogszabályok részeként ezt is rendezik. A jogszabályt várhatóan úgy módosítják, hogy ismét az OEP ellenőriz a hibás esetekben. Semmiképpen sem a patikust és beteget büntetik majd egy olyan ügyben, amelyről egyik sem tehet – tette hozzá Cserháti.
A helyettes államtitkár a HírTV-nek is megerősítette, hogy novemberben nagy egészségügyi törvénycsomagot terjeszt a minisztérium a parlament elé. A költséghatékonyságot javító első szerkezeti változtatások jövőre várhatóak. Mint mondta, vészhelyzetben idén is lesz adósságrendezés: Cserháti Péter sem emberileg, sem politikailag nem vállalná fel, hogy a betegek bárhol is ellátás nélkül maradjanak a kórházvezetés hibájából.
Máig kell visszaküldeniük a kórházaknak az adatlapot, amit a szaktárca az érdekképviseletekkel közösen az adósságállomány pontos felmérésére állított össze. Tegnap délutánig a 150-160 fekvőbeteg-ellátó intézmény harmada válaszolt csak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak.