Belföld

“A kormány a helyén van” – nyáron is üléseznek

Administrator
Administrator

2010. 07. 25. 11:30

Három ülést tart a nyár hátralevő részében a kormány - jelentette be a kormányzati kommunikációs államtitkárság.

A kabinet május 29-i megalakulása óta mindössze egy olyan hét volt, amikor nem üléseztek a kormány tagjai. Kihelyezett tanácskozás egy volt az elmúlt két hónapban: Lovasberényben június első hétvégéjén többek között a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatokról egyeztettek.

A nyár hátralévő részében tervezett kormányzati munkarenddel kapcsolatban az MTI úgy értesült, Orbán Viktor azt kérte, augusztus 20-25-ig vegyék ki szabadságukat a munkatársak.

A törvény-előkészítés nyáron sem szünetel, bár az intenzitása csökken – fogalmaztak az MTI-nek nyilatkozó kormányzati források, akik a nyár témái között elsődlegesen az árvízi helyzetet és az augusztus 20-i nemzeti ünnep megrendezését említették. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy egyéb ügyek is terítékre kerülhetnek. Így például olyanok, amelyek Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos tevékenységéhez köthetők, és amelyekkel kapcsolatban bejelentések is várhatók.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.