A Jobbik nem támogatja a tervezett afganisztáni csapaterősítést, sem a misszió meghosszabbítását egy évvel. Ezt az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke mondta.
Gyöngyösi Márton emlékeztetett rá, hogy nyár végén jár le az afganisztáni misszióban résztvevő katonák mandátuma, amit a honvédelmi tárca újabb egy évvel meghosszabbítana. Egyúttal már be is nyújtotta indítványát, amely a plusz 200 fős csapaterősítést rögzíti.
A Jobbik szerint az afganisztáni részvétel “semmilyen nemzeti érdeket nem szolgál”, ráadásul költséges: több mint 10 milliárd forintba kerül a tervezett csapaterősítés, amire a szükséges költségvetési fedezet még hiányzik.
Gyöngyösi úgy látja: a biztonsági helyzet is folyamatosan romlik a közép-ázsiai országban és előfordulhat, hogy a magyar katonák, akik alapvetően a helyreállításban vesznek részt, harcokba bonyolódnak.