Belföld

Több mint egymilliárdot ért az APEH-elnök levele

A Magyar Nemzet szerint két éve jogsértően akadályozta meg az APEH-elnök a Malév köztartozásának behajtását

A Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva írja azt, hogy a légitársaság 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott az államnak. Ezt az összeget 2008. október 13-ig kellett volna kifizetnie.

Mivel a több mint egymilliárd forint nem érkezett meg határidőre az adóhivatalhoz, így a szervezet három nappal később, október 16-án megindította a végrehajtást, a Malév valamennyi számlájára inkasszót bocsátott ki.

A tetemes összeg azért nem kerülhetett végül az államkasszába, mert az APEH most is pozícióban levő vezetője megakasztotta a folyamatot. Szikora János október 18-án levélben adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szemben kiadott inkasszókat.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese szerint a köztartozások behajtását csak hivatalos döntéssel lehet felfüggeszteni, egyszerű levéllel nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik