Belföld

Pintér Sándor: 100 milliárdos az árvízi kár

Brüsszelhez fordult a kormány segítségért.

Az árvíz okozta károk az eddigi felmérések szerint összességében elérik a 100 milliárd forintot – közölte Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, hozzátéve, csak a védekezési költségekre eddig 30 milliárd forintot fordítottak. A hazai folyók áradása miatt az eddigi, közel 90 százalékos felmérések szerint összesen 3119 lakóház sérült meg, csak Borsod megyében 295 otthon vált lakhatatlanná – monda a belügyminiszter.

Pintér Sándor közlése szerint a magánépületekben a kár megközelíti a 10 milliárdot, a mezőgazdasági károk a 27 milliárd forintot, míg az utakban szintén 10 milliárd forint a kár, de ez emelkedni fog, mert az önkormányzati útkárok felmérése még folyamatban van.

A biztosító társaságok eddigi jelentéseire utalva a belügyminiszter azt mondta: a károk a 30 milliárd forintot is meghaladják. Hozzátette: Brüsszelhez fordult a kormány segítségért, de hogy konkrétan mekkora összegre számíthat Magyarország, az majd a tárgyalások során dől el.

Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: attól, hogy az árvíz már nem szerepel az újságok címlapján, “attól még helyzet van”. 1800 kilométeren van védelmi készültség, ebből 387 kilométeren rendkívüli a készültség. A Tiszán, a Sajón, a Hernádon és a Bódván továbbra is a legmagasabb fokú a készültség, és 129 településről telepítettek ki embereket. Csak Borsod megyéből 541-en még mindig nem tudtak hazatérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik