Belföld

Szebb Jövőt!: a fiatalok körében már második a Jobbik

Administrator
Administrator

2010. 03. 04. 21:01

A 18 és 24 év közöttiek körében a párt kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint az MSZP.

Budapest, 2010. március 4., csütörtök (MTI) – A Forsense felmérése szerint a fiatalok körében a Jobbik támogatottsága mára meghaladta a szocialistákét, a 18 és 24 év közöttiek körében pedig a párt kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint az MSZP.

Tavaly januárban a Jobbik a teljes lakosságon belül 1 százalékos, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 3 százalékos támogatottsággal rendelkezett, ma azonban már 8 illetve 15 százalékos tábort tudhat maga mögött e két körben – állapítja meg az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásában a Forsense.

A kutatásból kiderül, hogy a Jobbik szavazótáborának növekedése különösen a férfiak és a legfiatalabbak körében jelentős. A párt a 25 év alattiak táborában a Fidesznek is komoly vetélytársává vált a választások előtt, az MSZP pedig csak a 60 évnél idősebbeknél tapasztalt előnyével tud a teljes népességben a Jobbik elé kerülni.

Eközben alig több mint egy év alatt 7-ről 20 százalékra nőtt azok aránya, akik közel érzik magukhoz a Jobbikot, és 57 százalékról 44 százalékra csökkent azoké, akik úgy nyilatkoztak: maguktól távol állónak tartják a pártot.

A Forsense februári vizsgálata rámutat, hogy a Jobbik mai szavazóinak fele 2009 elején még bizonytalannak mondta magát, vagy eltitkolta preferenciáját. Támogatóinak 24 százaléka a Fidesztől érkezett, 12 százaléka pedig az MSZP-től.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.