 |
| (Balatonszabadi Merlot 2000, Illés Gyula és fiai) |
Annak is a déli partja, mert ahogy Kovács András István borújságíró kolléga helyesen jegyzi meg, “az utóbbi időkben sokat fejlődött ez terület, ám ennek ellenére nem kapta meg az őt megillető figyelmet.”
Figyelem! A fövenyes déli part, hol kiskoromban még a Balaton hullámzott, remek bortáj, mert: agyagos-homokos üledéken lösz és némi kavicsok. A klímára jótékonyan hat a tó (csökkenő) közelsége, a víz temperál, és visszaveri a fényt-hőt, van mit fotoszintetizálni. Inkább fehér táj (volt) ez, de mostanában egyre több meghökkentően nagy vörös izzik fel itt, a déli parton. Szeret itt például az érzékeny bordeaux-i merlot is, ki pedig csak a legjobb termőtájakon hozza szép formáját, arisztokratikus vonás. E vöröseltolódás egy kevéssé ismert képviselője Illés Gyulának és fiainak a pincészete.
Illés úr kicsiny, három hektár fölött diszponáló műhelye tudatosan különlegesség akar lenni, amennyiben tartózkodik a nagy tartályoktól, vörösborainak erjesztését hagyományos fakádakban végzi, és nagyhordóban erjeszt. Valamit nagyon jól csinálnak, mert tényleg olyan régies, barrikmentes, kiváló vörösborok kerülnek ki a dunántúli parasztház mintájára Siófok-Kilitin felépült pincészetből, hogy hű. Intenzív illat kígyózik fel a rubinszín borból, már az illatból gyanítod, hogy tüzes anyaggal lesz dolgod, és lőn: a gyümölcsös (málna) illat, a bársonyos textúra, a jól működő savváz fölött mediterrán, 14 százalékos szesz ég és éget szabályszerűen. Kerek bor, egyben van, más szóval harmónia, tán az egyik legszebb magyar merlot lehet ma. Nem nagyon könnyű bor, kacsa, liba biztos jó társaság neki, vagy borjú, bárány és náluk vadabb állatokból komponált ügyek. Pinceára 1800 forint, 16-18 fok között ajánlatos fogyasztani, és akkor úgy érzed, az Úr Illésként elviszi mind, kiket nagyon sújt és szeret.
