A bálnákhoz vagy az énekesmadarakhoz hasonlóan egyes rovarok is útra kelnek ősszel. A monarch lepkék akár 3200 kilométert is megtesznek éves
vonulásuk során, míg Kanada déli vidékeiről, illetve az USA északi területeiről Közép-Mexikó magashegységeinek fenyőerdeibe navigálják magukat.
A többi vonuló állattal ellentétben a monarch lepkéknek nincs idejük újra és újra ismételgetve megtanulni az utat. A Mexikóba vándorló pillangók életükben egyszer teszik meg a nagy túrát, a következő nyár végén már négy-öt generációval későbbi leszármazottaik vállalkoznak az útra. Ennek ellenére néhány lepkénél az is előfordul, hogy a mexikói hegyekben ugyanahhoz a fához térnek vissza, ahol múlt télen még szépapjuk és más elődeik teleltek.
Vonulnak, de miért oly messze?
Miért repülnek a monarch lepkék, 100 vagy 1000 kilométereket, hogy a mexikói hegyekben töltsék a telet? Nincs közelebb alkalmas hely a tavaszi és nyári tojásrakásra? Az egyik lehetséges ok a hosszú távú repülésre az éjszakai fagyok elkerülése, amely az Egyesült Államok keleti részén többnyire általános. A mexikói magashegységi erdőkben a fagyok nagyon ritkák, a hőmérséklet a 4-11 fok közzötti szűk tartományban marad a leghidegebb téli hónapokban is. Alkalmanként azonban hóvihar csap le a hegyekre, olyankor a monarch lepkék tömegével pusztulnak el.
Az élővilág egyik nagy rejtélye, hogy ezek a gyönyörű színes lepkék hogyan képesek tájékozódni a hosszú út alatt. A kutatók már korábban feltételezték, hogy a rovar biológiai óráját a nap pozíciójához igazítva kel át az amerikai kontinensen.
Steven Reppert, az amerikai Massachusets Medical School kutatója és társai a pillangó útját szimulálva most azt próbálták kideríteni, hogy valóban van-e a rovarnak egy huszonnégy órás ritmusban ketyegő belső biológiai órája, amellyel a navigációban a napot iránytűként használó lepke ellensúlyozni képes azt, hogy a pályáján mozgó napot más és más szögben észleli.
A kísérlet során a begyűjtött lepkéket a tornál fogva volfrám szállal óvatosan hosszú pórázra kötötték – írja a Scinece magazin. Enyhe szellőt szimulálva arra ösztökölték őket, hogy repüljenek, a kutatók pedig gondosan mérték a vonulás irányát.
Vonulás laboratóriumi körülmények között
A lepkék egy csoportját olyan laboratóriumi körülmények között tartották, ahol a nappalok és éjjelek váltakozása az őszi napjáráshoz igazodott: a nap reggel hét körül kelt, és este hét után nyugodott. A másik kísérleti csoportban az időt hat órával előre állították: hajnali egykor volt napkelte, és délután egykor napnyugta. A harmadik csoportba tartozó lepkéknél viszont folyamatosan nappal volt, 24 órán keresztül egyforma világosság.
A normál körülmények között tartott lepkék délnyugati irányba, azaz Észak-Amerikából Mexikó felé vették útjukat. A hat órával korábban kelő lepkék szintén délnyugat felé indultak, azaz bár a biológiai óra által jelzett idő és a nap pozíciója között feszültség volt, az állat 24 órás ritmusát sikerült igazolni. Azok a lepkék viszont, amelyek 24 órán keresztül világosban voltak, összezavarodtak. Az időponttól függetlenül egyenesen a nap felé repültek, jelezve, hogy bioritmusok teljesen felbolydult, a napot nem tudják időkompenzáló iránytűként használni.
Korábbi kísérletek már bizonyították, hogy egyes rovarok, például a bormuslincák 24 órás ritmusa, belső biológiai órája genetikailag meghatározott. A monarch lepkék génállományának feltérképezésével valószínűleg még több rejtélyre derül fény hosszú, fáradtságos vonulásukkal kapcsolatban is.
