[euro.hu] A francia alkotmányozó tanács volt tagja, Robert Badinter a hétvégén a Le Monde francia napilapban ismertette 84 cikkelyt tartalmazó Európai Alkotmány-tervezetét. Robert Badinter jelenleg a francia szenátus szocialista tagja és az EU jövőjével foglalkozó Konventben is képviseli nemzetét. A tervezet szerint az Európai Unió továbbra sem alakulna át közös szövetségi állammá, Európai Föderációvá, az unió alapértékeihez tartozó nemzeti szuverenitás továbbra is megmaradna. A szocialista politikus tervei szerint az EU a jövőben négy alapvető intézményre támaszkodna. Az egyik a Csúcstalálkozó lenne, amelyen az EU államfői hoznák meg a legfontosabb döntéseket. Őket egy megválasztott uniós államfő irányítaná, akire - a magyar köztársasági elnökhöz hasonlóan - elsősorban reprezentatív szerep hárulna. Az államfők megválasztotta és az Európai Parlament által jóváhagyott új miniszterelnök venné át az Európai Bizottság elnökének szerepkörét és ő vezetné a bizottsági üléseket is. A bizottság tisztán végrehajtó testületté válna. Minden nemzeti parlament négy képviselője alkotná azt az új szervet, amely az EU tanácsadói tisztét töltené be, míg a negyedik legfontosabb intézmény a Bíróság lenne. Mint ismeretes, a Konvent a jövő év első felében teszi le javaslatait a kormányok elé, s új politikai és intézményi kereteket fog indítványozni a kibővített uniónak a következő 50 évre. A jelek arra mutatnak, hogy az EU-nak lesz alkotmánya, de hogy az milyen struktúrát tartalmaz majd, azt ma még megjósolni sem lehet. Már eddig is számos konkrét javaslat érkezett a döntés-előkészítőkhöz, akik - Giscard d´Estaing, a Konvent elnöke szerint - néhány kivételtől eltekintve csupa reális "ötletet" mérlegelnek. Ezek sorát bővíti most a francia javaslat.
Ajánlott videó
- 16:15 A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában
- 15:55 Mégis tart Ócsán önálló estet Koltai Róbert
- 15:42 Görög Zita kocsijára kerékbilincs került az Adom a napom forgatása közben
- 15:28 A Momentumnál tagadják, hogy ők szivárogtatták ki a hangfelvételt a Kutyapárt pénzügyeiről
- 15:10 Hazájában sem veszik már komolyan a Budapesten fellépő, holokauszttagadó iráni exelnököt
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 15:05 Így termesszünk okrát a kertben
- 15:04 Még 300 jelöltről kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 14:51 Már nem gyanúsítják a baleset ügyében a Nemzeti Színház ügyelőjét
- 14:46 Újfajta betegségeket szabadíthatnak ránk a e-cigaretták
- 14:43 Áthajtott a vonat egy nő lábán Poprádon, amputálni kellett a lábujjait
- 14:38 Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon
- 14:36 Szörnyzáradékkal kötötte magához tehetségét a Barcelona
- 14:30 „Mi is reklamálhatunk, mert Kimmich feldobta magát” – Ancelotti reagált a Bayern-panaszokra
- 05:58 Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 08:40 A határtól 1500 kilométernyire található célpontot talált el egy ukrán drón
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!