A szovjet válogatott nyert olimpiai bajnokságot (1956, 1988), Európa-bajnokságot (1960), volt ezüstérmes EB-n (1964, 1972, 1988), de világbajnokságon csak a negyedik helyig jutott (1966-ban). Most jó alkalmuk lesz javítani a nem túl fényes eredményeken: csoportjukban ugyanis Belgium, Japán és Tunézia lesz az ellenfelük. (Ha belegondolunk, hogy van olyan kvartett is, mint Argentína, Anglia, Svédország és Nigéria)
Vébé-menetelésük során az oroszok egyetlen vereséget szenvedtek el, méghozzá a szlovénektől. Igaz, a futball szabályai szerint mindkét együttes csak tizenegy játékost küldhetett azonos időben a pályára. A selejtezők vert mezőnyében egyébként olyan neves válogatottak voltak, mint Jugoszlávia, Svájc, tehát nem sétagalopp volt az oroszok kijutása a világbajnokságra.
Kevésbé voltak örömteliek az orosz válogatott idei barátságos mérkőzései: Írországban Írországtól, Észtországban Észtországtól kaptak ki, Párizsban döntetlent játszottak a franciákkal, házigazdaként, Moszkvában pedig szintén csak döntetlenre futotta az erejükből Fehéroroszország és Jugoszlávia ellen.
E meccsektől eltekintve, a kvalifikáció során az oroszok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, nem kis részben a nemzetközi gárdájuknak köszönhetően. Nem tévedés a “nemzetközi” kifejezés használata, hiszen számos futballistájuk a mai Oroszország határain kívül született, illetve nem orosz szülők gyermeke. A “szovjet” besorolás viszont szinte mindegyikükre érvényes lenne, így az együttesben szereplő ukrán Onopkóra (97-szeres válogatott, aki az orosz csapat előtt a FÁK-válogatottban játszott) és az Odesszában született, szintén ukrán Nyikiforovra, illetve a Tallinnban (Észtország) világra jött Karpinra.
De még az Oroszországon belül született játékosoknak is érdekes a származási helyük (a nemzetiségüket szinte lehetetlen megállapítani, hiszen a sztálini ki- áttelepítések óta nincs jelentősége a születési helynek a volt Szovjetunió területén). Nyigmatullin kapus például Tatarsztan fővárosában, Kazanyban született. Filimonov, a 2000-es EB-n rendkívüli hibákat elkövető tartalékkapus Joskar-Olában látta meg a napvilágot, ami a Mari autonóm terület székhelye, tehát akár még finn-ugor ősökkel is rendelkezhetne. A harmadik hálóőr Csercseszov, aki a kaukázusbéli Észak-Oszétia egyik városában, Alagirban született.
Most ígéretet teszünk arra, hogy nem folytatjuk a származástani fejtegetéseket, és visszatérünk a futballhoz. Ha a fociról van szó, elsősorban érdemes megemlíteni, hogy az orosz csapatban nagyon sok az idegenlégiós: Csercseszov az osztrák Tirolban, Nyigmatullin az olasz Veronában játszik.
A védelem többsége otthon szerepel ugyan Kovtun (Szpartak Moszkva), Csugajnov (Uralan Eliszta), Szolomatyin és Dajev (mindkettő CSZKA Moszva), de a legrutinosabb hátvéd, a már említett 97-szeres válogatott Onopko a spanyol Real Oviedo idegenlégiósa, akárcsak a másik ukrán, Nyikiforov, aki a holland PSV-ben tűnik ki. Az otthon játszók közül talán Kovtun a legismertebb, ő azonban a felkészülés során megsérült egy bajnoki meccsen. Ha ő nem játszana a vébén, az nagy veszteség lenne, hiszen a selejtezőkön még gólt is szerzett, összesen egyébként három találatott jegyez 43 válogatottsága alatt.
A középpályások között is sok légióst találunk: Szmertyin a Bordeaux-ban, Mosztovoj és Karpin a Celta Vigóban, Alenyicsev a Portóban keresi kenyerét, Hohlov pedig a Real Sociedad játékosa. Közülük Karpin szinte minden poszton bevethető a két 16-os között: elsősorban azonban szélső, felfutó pozíciót kap a támadók mögött, így persze a védekezésben és a rohamozáskor is nagyon fontos szerep hárul rá.
A csatársor sokak szerint gyenge az orosz válogatottban, ezt talán mi sem bizonyítja jobban, hogy a vébékeretben nincs olyan támadó, akit hazáján kívül szerződtettek volna. A “házilagos” csatársorból Vlagyimir Beszcsasztnih emelkedik ki, aki 64 válogatottsága alatt 24 gólt szerzett, és a tíz selejtezőn hét találatig jutott. A többiek közül csak Tyitov teljesítménye értékelhető, minthogy ő három gólt ért el tíz meccsen.
Az oroszok mindenesetre – ahogy diplomáciai megfogalmazással mondani szokták – nagy várakozásokkal tekintenek a vébé elé: a könnyű sorsolás valóban okot ad a bizakodásra, nem véletlen, hogy egy orosz olajipari cég ösztönzésül mérkőzésenként egy-egy 100 ezer dolláros Porschét ajánlott fel a válogatott legjobbjának a világbajnokság alatt.
Putyin orosz elnök pedig a csapat búcsúztatásakor kifejtette: győzelmet vár a válogatottól: “Tudjuk, hogy nagy az elvárás, de a szurkolók és én is nagy sikereket szeretnénk látni” – mondta az elnök. A búcsúztatásra az MTI híradása szerint azt követően került sor, hogy Valerij Karpin élesen kritizálta a politikai vezetést, amely szerinte erkölcsileg nem támogatja megfelelően a válogatottat.
Hát, most már támogatják őket, de kérdés, mit ér a dzsúdóhoz valamivel jobban értő elnök szava Argentína, Franciaország, Olaszország vagy éppen Brazília futballcsapata ellen
