Belföld

Hét százalék: megint a régi nóta

A magyar gazdaság akár hét százalékkal is száguldhat - a kormányfő csütörtöki kijelentése szerint. Ennél sokkal reálisabb a jegybank ígérete , miszerint a mostani feltételek mellett 2003 végére az infláció üteme 3,5 százalékra mérséklődhet.

Hét százalék: megint a régi nóta 1Hosszú idő után pénteken újra felütötte fejét a híres-hírhedt bűvös szám a magyar gazdaság bővülésével kapcsolatban. A következő években megfelelő világgazdasági konjunktúra esetén Magyarország elérheti a hétszázalékos gazdasági növekedést – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Gazdasági Tanács ülésén. A gazdasági tárca ennél jelenleg realistább. Prognózisában a GDP 2002-es növekedési ütemét 3,5-4 százalékra teszi.

Lehet hároméves isAmennyiben a kétéves költségvetés beválik, sor kerülhet a hároméves büdzsé bevezetésére is – fogalmazott a kormányfő.

Az év közepére várhatóan 5 százalék alá csökken az éves infláció, sőt 2002 végére 4,5 százalékra mérséklődik – vélekedett Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az éves átlagos árszintnövekedés pedig 5-5,5 százalék lesz. Ez az érték akkor is tartható, ha erős marad a forint. Ez az előrejelzés még optimistább, mint az egy héttel ezelőtti, amikor is a hármas “csúcshoz” készített anyagban még 5,5 százalékos érték szerepelt.

A távolabbi kilátások is biztatóak. Járai szerint ugyanis a forint jelenlegi árfolyama és a mérséklődő kamatszint mellett – a jegybanki célkitűzésnek megfelelően – 2003 végére az infláció 3,5 százalékra mérséklődhet.

A tőzsde viszont igencsak gyengélkedik

Az elmúlt két évben a Budapesti Értéktőzsdén a részvényforgalom 60 százalékkal, a bevezetett papírok száma 15 százalékkal, a brókercégeké pedig 35 százalékkal csökkent – mondta Simor András, a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

Véleménye szerint a budapesti tőzsdén a nemzetközi érdeklődés érezhetően alacsonyabb, mint két évvel korábban. A mai feltételek mellett a tőzsdén való kereskedés mint befektetési forma nem nyújt reális alternatívát. A tőzsdén lévő cégek viszont felvásárlási célpontokká válhatnak az európai uniós csatlakozást követően – mondta Simor.

A cél fél tucat magyar multi kinevelése

A magyar gazdaság versenyképességének javítása nem lehetséges a kis- és középvállalkozások pozíciójának javítása nélkül – mondta a miniszterelnök. Véleménye szerint elengedhetetlen a legalább fél tucat domináns magyar cég nemzetközi, regionális szerepvállalása.

Amellett, hogy továbbra is mind több külföldi működőtőkét kell a magyar gazdaságnak vonzania, alapvető fontosságú a magyar tőkekivitel erősítése 2002 és 2006 között, az európai uniós tagságtól függetlenül is. Ehhez pedig összehangolt állami intézményrendszer működtetése.

GM-rendelet szabályozza majd a keretetA külföldieknek kiadható munkavállalási engedélyek számát – törvényi felhatalmazása alapján – a gazdasági miniszter állapítja meg, miután erről nem sikerült megegyezni a Országos Munkaügyi Tanács szerdai ülésen. A tárca vezetője várhatóan a 81 ezres létszámot jelöli meg limitként a rendeletben.

Még több élénkítés is elképzelhető

A Gazdasági Tanács résztvevőinek egy része úgy véli, hogy megfelelő az a gazdaságpolitika, amelyik a világgazdasági recesszióra belföldi élénkítéssel válaszol – fogalmazott Matolcsy György gazdasági miniszter az ülés után. Egyesek még több gazdaságélénkítő lépést várnak.

A világgazdaság 2002-es teljesítménye egyelőre nehezen becsülhető. Fel kell készülni arra – mondta Matolcsy -, hogy a növekedés lendületének fenntartására a magyar gazdaságban további “motorok” beindítására is szükség lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik