A dél-balatoni borvidék talán nem annyira attraktív bortáj, mint az ellenlábas Balaton felvidék, itt az az ideális térszerkezet, amelyet a kellően magas, lehetőleg vulkanikus hegyek déli lejtői alkotnak a hatalmas víztükörrel a lejtők lábainál, nem áll fenn. Ez a déli part, hol inkább dombok és dűnék a dűlők, amelyeket többnyire löszös, homokos vagy középkötött vályogtalajok borítanak.
Itt a filoxéra után szökkent szárba a szőlő, az úgynevezett immunis pannonhomokon. A homokot ugyanis a filoxéra (Philoxera vastratix), mely afféle rákos burjánzást idéz elő a szőlő gyökérzetén, nem kedveli. A filoxéra tulajdonképpen egy gonosz, kicsiny állat, magyarul szőlőgyökértetű, mely 1875-ben jelent meg hazánk nyugati végein, és húsz év alatt az ültetvények felét lepusztította (mellesleg hozzájárulva ahhoz, hogy kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk). Lám, imígyen válik egy ilyen kis növésű, gusztustalan, parvenü állatka történelemformáló erővé. Még egy érdekes vonatkozása van a dolognak: az olyan jó kis népbutító, mert metilalkoholban dúskáló amerikai szőlőfajták, mint a jó öreg Noah, Elvira, Izabella, Otelló és (ahogy az én kis falumban mondták) a “delavári” – azaz a direkttermők (olyan szőlőfajta, ahol nem a ráojtott nemes fajta hozza a termést, hanem maga a törzs) – ekkortól terjednek el, mert ezek is rezisztensek a szőlőgyökértetűre.
Jó klímájú, napfényben és csapadékban egyaránt gazdag táj ez azért, és a szabadon eresztett honi kreativitás máris fontos új borászati súlypontokat alakított ki a déli parton is. Ezek egyike Légli Ottó gazdasága, amely bő 15 hektárról ontja a maximalista illatos-savas-gyümölcsös, mindig gyönyörű címkéjű és elképesztően szép fehér borokat. Vannak hasonló feltűnően szép borok, de a keménykezű maximalizmus pá-rosul a terroir és a fajták szépségével itt szerencsésen, ami egyfajta feltűnő csillogást kölcsönöz a Légliek borainak (azért Légliek, mert idősb Lélgi fontos támogatója az ifjabb Légli vállalkozásának).
Ez a királyleányka feltűnő szépség, princess, ki kategóriájában, az illatos, karcsú, friss és üde szépségek osztályában szépségkirálynőnek tűnik aranysárga színével, tiszta illatában a rengeteg gyümölccsel, tán némi muskotályos beütéssel, a sav, az alkohol és a szárazanyag-tartalom szentháromságának csaknem szabályos, a sav felé billenő háromszögével, nem nagyon nagy testével, közepesnél hosszabb lecsengésével. Ez a szép bor, melyben valahogy tudatosságot, perfekcionizmust és igényességet érezni, illik a bodza- és akácillatú kora nyárias tavaszhoz.
