Nem éppen mindennapos név, már ez is elég, hogy az ember Sopron környékén bóklászva meglátogassa a csárdát. Híre van, nem kétséges, ez már Sopronban kiderült, amikor kalauzom, Mikó István kacsintva megjegyezte, hogy háromnapos gourmand-turnénkon a Bozi Rozi Csárda következik.
A furcsa elnevezés megfejtése egyszerű Fertőboz a csárda székhelye, egy ugrásra Balftól, Hidegség és Balf között, a Fertő partján természetesen, ha ugyan ezen a fertályon egyáltalán lehet a Fertő partjáról beszélni, hiszen az enyhén magasodó fennsíkról inkább csak a hatalmas, rőtbarna nádasokat látni, melyek a távoli víz tükrét szegélyezik. De mi a Boz? Ilyenkor jól jön a házi kézikönyvtár. Nézzük csak a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárát! A “boz” a bodza régies, népnyelvi bodzfa előtagjából keletkezett, bodzafával benőtt helyre utal. Rokona – és ugyanezt jelenti – az ómagyar “buzjás”, és van ilyen is, Buziásfürdő, Temesvártól nem messzire.
Szép táj ez, szelíd és változatos, ez a Fertő-tó magyar változata, amit nem feltétlenül negatív értelemben gondolok, bár nyilván többet hozna ezen az oldalon is az osztrák változat, kiépített, mondén fürdőhelyekkel, a teljes tó látványával, nádmentesítve. Ez viszont itt ősállapotában gyönyörű, a nád is nyilván hoz némi bevételt és a civilizált világ egyre inkább áhítozik efféle ősállapotok után. A Bozi Rozi Csárdában odabent jókedvű zsúfoltság, nagy vasárnapi hangulat. Mikó jóvoltából akad asztal nekünk is, letelepedünk a rusztikus jóízléssel berendezett teremben, hatalmas súlyú, jóféle keményfa székekre. A Nagyfőnökre bízzuk, határozott felszólításra, a menüt, s minthogy még a Márton-nap kísért, Márton-napi libatálak kerülnek asztalunkra. Elképesztő gazdagsággal megrakva, mindent kihozva a libából, amit csak lehet, minden elképzelhető modulációját íz- és tál-katedrálissá emelve. Annak a szónak, hogy “grasszál”, legfőbb értelmét és jelentését itt éltem át.
Csak néhány elemét említem a tálnak, a – valóban! – ropogós combokon és melleken kívül. Kétféle libamáj, az egyik angolszalonnába bugyolálva, a másik tokajival átitatva őrjítette az embert. Pompás töltött libanyak. Vörösborban párolt vöröskáposzta. Valami különleges fajta krumpli, mely csodásan viselkedik a szájban. No meg az a konyakos mártás, mely az egészet valósággal megtébolyította. Előtte a kisüsti gyomornyitó italként olyan jól hűtött volt, hogy duplán égetett. És nem hagyhattuk ki, már csak a hely szelleme miatt sem, hogy bornak a Bozi Rozi Rozét igyuk, száraz és gyengéd egyszersmind. De azért szájpadlás-locsolásra kellett venni a Bozi Rozi Traminit is, mely puhább és mégis testesebb mivoltával mintegy lezárta és megpecsételte a bűnös lakomát.
Szegény libák! Mit kellett ezeknek kiállniok Márton-nap környékén! (És nem csak itthon. Múlt héten felolvasó körúton járván Németországban, ott is minden étteremben ezt hirdették az étlapok: Márton-napi libaételek.) Tessék tehát tojni, kedves libák, a libatojásokat. Máskülönben mi lesz velünk a jövő évi kannibáli napokon?
Környezet: rusztikusan lírai
Kiszolgálás: lehengerlő
Kínálat: ahogy tetszik
Előételek: 320-750 forint
Levesek: 150-280 forint
Főételek: 550-1350 forint
