Belföld

FigyelőBarométer – július 6.

Háborognak a sávszélesítés miatt kedvezőtlen helyzetbe került ágazatok kamarái. (-1). Már készülnek a forinterősödése miatti károk enyhítését szolgáló javaslatok. (+1) Radikális bevándorlási reformtervezet Németországban. (?) Újabb precedens értékű büntetés japán befektetési banknak.(+1) Emelkedik a Figyelő Barométer.

Matolcsy György gazdasági miniszter szerint a magyar exportáló cégek 10-15 százalékát, 3-4 milliárd dollár értékű kivitelt érint rendkívül kedvezőtlenül a forint lebegési sávjának kiszélesítése. A forint erősödése a műanyagipari exportőrök nyereségének felét viheti el, és szükséges lehet a támogatás a búzakivitelben is. Örömmel venné az exporttámogatást a ruhaipari ágazat, és terheinek enyhítését kéri az idegenforgalom is. A turizmusban érintett három kamara úgy véli, hogy számukra részben megoldást jelenthetne, ha a kormány eltörölné a turisztikai hozzájárulást, – szálláshelyek esetében ez az éves árbevétel 2, a vendéglátás és utazási iroda körben pedig 1 százaléka -, vagy mérsékelné az ágazatot “sújtó” 25 százalékos áfa-kulcsot.

A bajba jutott exportőrök kompenzálásának kidolgozásában a gazdasági, a külügyi, a pénzügyi és az agrártárca valamint az Eximbank és a Mehib érintett. A tárcák várhatóan a nyár végére dolgozzák ki javaslataikat. Az Eximbank banki termékekkel, olcsóbb hitelhez jutással tudná kivenné részét a feladatból, a konstrukciók kidolgozása itt is folyamatban van. A Mehib új árfolyam-biztosítási konstrukcióval kíván segítséget nyújtani az exportőröknek.

Irány Németország!

Friss munkavállalóra nem csak hazánknak, hanem Németországnak is égető szüksége van. A probléma orvoslására egy német kormánybizottság a bevándorlási szabályok radikális módosítását javasolja. A tervezet szerint 50 ezer szakképzett munkás érkezhetne a legerősebb gazdaságú európai országba. Közülük 20 ezren végleges letelepedési engedélyt is kapnának, 20 ezren öt évre szóló munkavállalási engedélyhez jutnának, 10 ezren pedig gyakornokként, tanulóként érkezhetnének Németországba. Az üzleti körök ennél is nagyobb, évi néhány százezer friss munkaerő beáramlását tartják szükségesnek. Ha a javaslat elfogadásra kerül, valószínűleg tisztázná a jelenleg Németországban tartózkodó 7,3 millió külföldi állampolgár státusát is.

Szigorú japán felügyelet

A japán értékpapír-felügyelet keze elérte a Goldman Sachs befektetési bankot is: a cég egy korábbi fedezeti ügylet rossz árazása miatt július 2-től két hétig nem kereskedhet bizonyos értékpapírokkal, és egy hónapig nem vehet részt állampapír aukciókon sem. Tavaly szeptemberben a német WestLB-t büntette a felügyelet hasonló szigorral, ők egyes papírokkal négy hétig nem kereskedhettek, júliusban pedig a Merrill Lynch nem végezhetett öt napig swap üzleteket.

A Goldmanra egyébként is rájár a rúd mostanában. Az állami cégek nyilvános részvénykibocsátásában korábban vezető szerepet vállaló befektetési bankot az utóbbi időben egyre többet támadják kormányzati kapcsolatai miatt. Az ellenzék nyílt kirohanásai hatására a Goldman állami megbízásai idén egyelőre gyengén érkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik