[FN,MTI] A Henkel Magyarország Kft. közel 24 milliárd forint árbevételt ért el az idén az első félévben, ami 20 százalékkal haladja meg a tavalyit. A növekedés továbbra is az exporton alapul, amely 50 százalékkal növekedve 9 milliárd forint volt az első hat hónapban. A belföldi eladások 15 százalékkal növekedtek, így elérték a 15 milliárd forintot. Fekete István, a cég elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a Henkel termékek piaca lassan bővül, de a második félévre reményeik szerint már erőteljesebb növekedés lesz jellemző. A Henkel megőrizte vezető szerepét a ragasztók, lakástisztító szerek és a mosogatószerek piacán. Részesedése e termékeknél 47 százalék, 40, illetve 30 százalék volt. A mosóporok piacán a cég 35 százalékos részesedéssel rendelkezik. Fekete István elmondta, hogy az év egészében szeretnék tartani a 20 százalékos árbevétel-növekedést. A cég tavaly közel 40 milliárd forint árbevételt ért el. A Henkel helyi szinten nyereségadatokat nem tesz közzé.
Ajánlott videó
- 10:35 Elrendelte a bíróság, hogy ellenőrizzék Schadl György nyomkövetőjének GPS-adatait
- 10:34 Ördögi körben a 60 év felettiek: nagyot ugrott a késedelmes tartozások száma
- 10:13 Tíz nap alatt húsz piton ölt meg egy kígyóvadász
- 10:00 „A szemfüles nézők rendszeresen csalást kiáltanak” – kulisszatitkokat osztott meg az Ázsia Expressz kreatív producere
- 09:43 Árvíz: ezeken a helyszíneken kapcsolhatják ki az áramot és a gázt a szolgáltatók
- 09:12 Gazdag óriási kapushiba után szerzett góllal lett klubrekorder
- 09:08 A panellakások a legkelendőbbek, használt házat a legnehezebb eladni
- 09:06 New York Times: Az izraeli titkosszolgálat alapította a felrobbant csipogókkal hírbe hozott magyar céget
- 09:06 Hatalmas struktúrát észleltek az űrben
- 09:01 Leállították a kompot Mohácson az árvíz miatt
- 08:51 Fegyveres kommandósok csaptak le egy államtagadó német férfira Gelsén – videó
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
- 08:27 Budapesten indítja jubileumi turnéját az Iron Maiden
- 08:24 A Haalandot leradírozó Inter-védő még a lefújás után is heccelte a csatárt
- 08:21 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 07:31 20-an meghaltak, 450-en megsebesültek a második libanoni robbantássorozatban
- 07:06 Az árvíz miatt a kormány átírta a KRESZ-t
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 06:11 Iráni hackerek Trump nem nyilvános kampányiratait juttatták el Bidenékhez
- 07:39 „Az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van” – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 03:33 Rosta Miklósék mérték az újabb váratlan BL-vereséget a két magyarral felálló csapatra
- 18:19 David Pressman határozottan üzent Orbánnak, szerinte el kell érkeznie a ráeszmélés pillanatának
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 04:40 Merénylők fojtották meg a magyar herceget
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!