Belföld

FigyelőBarométer – December 28.

Emelkednek az árak (-1). Kedvező gazdasági hangulat (+2). Kezdődnek a bértárgyalások (-1). Nem változik a FigyelőBarométer.

Mondja el véleményét!Ön szerint milyen a gazdaság hangulata? Merre mozdítaná el a FigyelőNet Gazdasági Barométerét? Nézzen be a Kávéházba, és szóljon hozzá a vitához!

Kattintson ide!

Új év – új árak. Idén sem törik meg a hagyomány, a következő esztendőt ismét megváltozott – a rend kedvéért: magasabb – árakkal kezdjük. A kormány idén is megpróbálja moderálni az inflációt és a hatáskörébe tartozó árakat csak szolid mértékkel, 6 százalékkal emeli. Pontosan úgy, mint egy évvel korábban. Az infláció mérséklése azonban még így sem sikerült, az akkor célként kitűzött 6-7 százalékból mostanra 9-10 lett, így a januárt ugyan onnan kell kezdenünk, mint tavaly. A kabinet erőfeszítése méltányolandó, ám a piaci folyamatokkal nem mindig érdemes szembeszegülni. Amennyiben ugyanis nem engedik érvényesülni a megnőtt költségeket a szolgáltatások árában (mint azt tették egy éve is), úgy ezekben az ágazatokban rejtett inflációs nyomás keletkezik – ez pedig robbanásveszélyes lehet. Nem is beszélve arról, hogy ilyen körülmények között lehetetlen javítani a minőséget, ennek pedig a fogyasztók látják kárát. Mintahogyan valhol minden központi árszabályozásnak is: a vállalatok ugyanis így-vagy úgy megpróbálják érvényesíteni költségeik növekedését a fogyasztói árakban. A pékek például 16-20 százalékkal drágítják meg termékeiket januártól, hivatkozva a magas energiaszámlákra és a költséges alapanyagokra. Bár a kormány 6,3 százalékos inflációt vár 2001-re, a kutatóintézetek megint csak óvatosabbak, 8-8,5 százalékot prognosztizálnak. Mivel a kérdés leginkább a pénztárcánkat érinti, kíváncsian várjuk, kinek lesz igaza.

Igazi ünnepi hangulat uralkodhatna az európai gazdaságot figyelő szakértők körében, hiszen az év végére szinte minden összejött. Az euró végre magára talált, közel két esztendős pályafutása során talán most tartósan beállhat az árfolyam egy egyensúlyi szintre – bár sokan kétlik, hogy létezne ilyen. Tegnap mindenesetre öt hónapos rekordmagasságba jutott a közös európai valuta kurzusa, 93 centes árfolyamon zajlott a kereskedés. Ennek mi is hasznát látjuk: a dollár árfolyama a korábbi 300 forint feletti tartományból tartósan 290 forint köré került, és a benzin ára is többek között ezért csökkenhet pénteken. Ez utóbbi örvendetes jelenség másik oka az olajárak mérséklődése, melynek üteme még az ágazati elemzőket is meglepte. Október közepe óta több mint 10 dollárral csökkenve, tegnap már csak 24,39 dollárt adtak egy hordó folyékony aranyért, bár szakértők azért figyelmeztetnek: senki se számítson a pár évvel ezelőtti 10 dollár körüli árfolyamra. Az persze kérdéses, hogy az euró erősödése mennyire tudható be a kontinens gazdasági dinamikájának, sokan ugyanis az amerikai gazdaság egyértelmű lassulásában látják a fő magyarázóerőt. Mi csak remélni tudjuk, hogy a hazai gazdaság számára is kedvező feltételek a következő esztendőben tartósan fennmaradnak, az európai térség fellendülése ugyanis kis országunkat is magával húzza.

Michael McDermott, 42 éves szoftverfejlesztő elégedetlen volt munkahelyével. Ráadásul a könyvelésről is rászóltak, hogy rosszul töltötte ki adóbevallását. Bement hát irodájába, és a becsempészett fegyverek segítségével végzett hét munkatársával. Bízunk benne, hogy a magyarországi bértárgyalások során nem kerül majd sor hasonló dologra, még ha sokan elégedetlenek is lesznek a fizetésemelés mértékével. Az egyeztetések ugyanis mostanában kezdődnek, a szakszervezetek máris előálltak egy tervezettel, amelyben 14-16 százalékos béremelést javasolnak. A munkáltatók ezt persze sokallják, de ez már csak egy ilyen játék, az alkudozás jó ideig eltarthat majd. Bár a végkimenet bizonytalan, a reálbérek növekedésében mindenképpen bízhatnak a versenyszférában dolgozók. A közszférában mindez persze sokkal egyszerűbben zajlik: a 800 ezer alkalmazottnak jövőre minimum 8,75 százalékkal magasabb bérért dolgozik majd. És bár sokan ennél magasabb fizetésemelést kapnak (egészségügy, közoktatás), közel 140 ezer ember várhatóan reálbérnövekmény nélkül fogja ellátni feladatát. Ahhoz képest, hogy a kormány korábban 15-16 százalékot ígért a közalkalmazottaknak, ez igazán szomorú végeredmény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik