Mit hoz a jövő a magyar vállalatok számára? Ez a nagy kérdés, amelynek megválaszolásában Salamonné Huszty Anna könyve próbál segíteni.#<#
Sajnos azonban a szerző csak nagyon fogyatékosan tudja teljesíteni ezt a nemes és dicső feladatot. Nem válik a kötet javára a nehézkes és körülményes fogalmazás, a nyakatekert körmondatok garmadája, az alig áttekinthető, bonyolult szerkezet. (Elkelt volna egy jóravaló szerkesztő is, aki “tisztába teszi” a dagályos és félreérthető megfogalmazásokat, a körülményes eszmefuttatásokat.)
Salamonné Huszty Anna:
Jövőkép- és stratégiaalkotás
208 oldal; Kossuth Kiadó, 2000.
Stílus és terminológia
A valódi bajok azonban nem annyira a stílussal, hanem inkább a terminológiával kezdődnek. (Vagy folytatódnak?) A szerző fejtegetéseiben ugyanis, ahogy “a jövőre vonatkozó vállalati elgondolások piramisa” is jelzi, három fogalomnak van döntő szerepe. Mégpedig a következőknek: misszió, jövőkép, stratégia. Meghatározásuk azonban nem egyértelmű, inkább zavaros, az elemzésekben egymást gyakran átfedik, és ember legyen a talpán, aki eligazodik e fogalmak zűrzavarán. Mindemellett azon is eltöprenghetünk: vajon egy vállalatnak is legyen-e “missziója”, “küldetése” (avagy hitvallása, sőt krédója), s nem “csupán” a prófétáknak (ámbár még Jónás is rühellé a prófétaságot).
Valóban érdemes elmélkedni?
Hosszasan semmiképp, mert a lényeg minden bizonnyal a vállalati stratégia kidolgozása. E tekintetben már szilárdabb talajon érezheti magát az olvasó, és találhat hasznos megállapításokat, útbaigazításokat. És itt említsük meg a számos külföldi példát, mert a figyelmesen böngésző sok okos tanácsra lel közöttük.
Fókusz kontra legfontosabb feladatok
Örömünk ezzel együtt mégsem felhőtlen, ami ismét jórészt a szokatlan frazeológiának, a mesterkélt és erőltetett hasonlatoknak tulajdonítható. Így a szerző szerint ahhoz, “hogy a jövőkép és a misszió a vezetés hasznos eszközeivé váljon, szükség van fókuszpontok meghatározására”. Ha tovább olvasunk, rájövünk, e rejtélyes “fókuszok” nem mások, mint a vállalat számára kijelölendő legfontosabb feladatok. Persze így említve nem lett volna eléggé “tudományos”. És még egy idézet: “Megfontolandó, mire >fókuszáljunk<: a pozíciókra, a képességekre, néhány vevőcsoportra, vagy inkább az érdekcsoportoknak való megfelelést, esetleg az értékeket preferáljuk." (Nehéz a választás!) Ezek után talán meglepő, ha a recenzens kiváltképpen mégiscsak azt nehezményezi, hogy a jeles szerző nem foglalkozik érdemben a hazai viszonyokkal, holott a magyar vállalatok vezetőinek mostanság egyik legnagyobb gondja éppen a gyorsan változó piaci-gazdasági (makro)környezethez alkalmazkodó, átgondolt stratégia kidolgozása. Ehhez pedig valóban el kellett volna a komoly segítség. Talán majd legközelebb.
