Belföld

A Fidesz is támogatja a BKV új vezérigazgató-jelöltjét

A fideszes képviselőcsoport az átalakítás szükségessége és a jelölt szakmai múltja alapján voksol az új cégvezetőjelöltre.

A KDNP tartózkodik

A fővárosi KDNP-frakció tartózkodni fog majd szerdán, Antal Attilának, a BKV új vezérigazgatójának kinevezéséről szóló közgyűlési szavazásnál. A képviselők ugyanis rossznak tartják azt a városvezetési szándékot, miszerint először keresnek egy vezérigazgatót, s utána találják ki, hogy mi is lesz a feladata, illetve mit akarnak kezdeni a céggel.

A fideszes képviselőcsoport vezetője Antal Attilával, a poszt várományosával folytatott megbeszélését követően elmondta: már a választási kampányban is felvetette, hogy erőteljes átalakításra szorul a cég. Egy külső szakember pedig alkalmasabb egy ilyen feladatra, mint egy belső. Tarlós István közölte, egyelőre az átalakítás szükségessége és a jelölt szakmai múltja, a Nógrád Volánnál végzett eredményes munkája alapján voksolnak az új cégvezetőre. A városvezetés koncepcióját ugyanis nem ismerték meg a BKV átalakításáról.

Tarlós István hozzátette: Antal Attila szavaiból kiderült, hogy meg akarja szűntetni a BKV-nál a párhuzamosságokat, ki akarja építeni az agglomerációs kapcsolatokat, s ez is költségcsökkentő hatású lehet. A frakcióvezető ismeretei szerint Aba Botond jó szakember ugyan, „de egy meglehetősen konfliktuskerülő ember hírében áll”. Antal Attiláról az látszik, hogy racionálisan kezeli a problémákat – mondta.

Tarlós István elfogadhatatlannak tartja azt, hogy az ilyen fontos ügyeket, mint a közüzemek vezetőinek a kinevezése, szakbizottsági szintre akarja bízni a városvezetés. Ezt a javaslatot szerdán nem is szavazzák meg. A frakció választ vár a városvezetéstől arra is, hogy mennyi juttatást kell fizetni Aba Botondnak, ha most, s nem mandátuma végén, jövő májusban távozik posztjáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik