Belföld

NBA: kiesett a címvédő

Rendkívüli izgalmakat tartogatott a Nyugati főcsoport elődöntője a Dallas Mavericks és a San Antonio Spurs között az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Már az alapszakaszban is igen kiélezett meccseket játszott egymással a két gárda, a rájátszásban a címvédő húzta a rövidebbet.

Eredmények Nyugati főcsoport

Eredmények: Nyugati főcsoport, elődöntő: Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 127-107. A párharc végeredménye: 4-3 a Phoenix javára. San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 111–119. A párharc végeredménye: 4–3 a Dallas javára.

A negyedik mérkőzés után már sokan leírták a San Antonio Spurst, hiszen a dallasi csapat a német Dirk Nowitzki vezérletével 3-1-re elhúzott a négy győzelemig tartó párharcban. Tim Duncanék azonban egy idegenbeli és egy hazai mérkőzést megnyerve kiegyenlítették az állást. Ráadásul náluk volt az előny, hiszen a mindent eldöntő hetedik összecsapást otthon játszhatták.

A mérkőzést azonban hosszabbítás után a Dallas nyerte meg. A 3,06 órán át tartó összecsapás egyik hőse Nowitzki volt, a győztes gárda vezére 37 pontot dobott és 15 lepattanót szedett.

A Mavericks saját magának nehezítette meg a dolgát, hiszen a második negyedben már húsz ponttal is vezettek, de nem hiába nyert tavaly bajnokságot a Spurs, és fél perccel a rendes játékidő vége előtt már három ponttal „mentek”. A német kosaras azonban egyenlíteni tudott, majd blokkolta Duncan (41 pont, 15 lepattanó) dobáskísérletét: következhetett a hosszabbítás. Itt aztán esélye sem volt már a címvédőnek, hiszen a dallasi csapat azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és esélyt sem hagyott a riválisnak.

A Nyugati főcsoport döntőjében egykori csapattársával, az alapszakasz MVP-jének megválasztott Steve Nash-sel találkozik Nowitzki. A Phoenix Suns szintén sorsdöntő utolsó mérkőzésen viszonylag simán, végig vezetve nyert 20 ponttal a vendég Los Angeles Clippers ellen. Keleten a főcsoportdöntőben a Detroit és a Miami csap össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik