A stuttgartiak második tavaszi mérkőzésüket megnyerték – összesen három meccset nyertek zsinórban -, és ennek köszönhetően a 11. helyre kapaszkodtak fel a tabellán.
A svábok pénteken a Freiburg vendégei voltak, és noha jelentős fölényben játszottak, csak a 41. percben sikerült betalálniuk: Pavel Pogrebnyak kiváló átadását követően Ciprian Marica 8 méterről küldte a labdát a hálóba – és ezzel el is dőlt a találkozó.
A térfélcsere után valamelyest kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, de az eredmény már nem változott, miután egy-egy gólt érvénytelenített a játékvezető, Felix Brych, ráadásul mind a két oldalon előfordult, hogy egy védő a gólvonalról bikázta ki a labdát.
„Az első játékrészben fölényben játszottunk, és noha a Freiburg a második félidőben feljött, egy-egy kontratámadás végén növelhettük volna az előnyünket. A lényeg persze a győzelem” – nyilatkozta az eltiltott Jens Lehmannt helyettesítő Sven Ulreich.
A Freiburg a negyedik találkozóján maradt gólképtelen, és csak a 15. helyen áll a tabellán, ugyanakkor a forduló végére akár helyet is cserélhet a 16. Hannoverrel.
Bundesliga, 19. forduló:
SC Freiburg-VfB Stuttgart 0-1 (0-1)
Gól: Marica (41.)
Szombat:
Hertha BSC-Borussia Mönchengladbach, 15:30 ó
FSV Mainz 05-Hannover 96, 15:30
1. FC Nürnberg-Eintracht Frankfurt, 15:30
VfL Bochum-FC Schalke 04, 15:30
Werder Bremen-Bayern München, 15:30
Borussia Dortmund-Hamburger SV, 18:30
Vasárnap:
VfL Wolfsburg-1. FC Köln, 15:30
1899 Hoffenheim-Bayer Leverkusen, 17:30