A heraldika szabályai szerint ez egyébként nem is címer, hiszen nem egy pajzs keretezi. Persze elsősorban nem ez volt vele a baj, hanem hogy hiányoztak belőle Magyarország hagyományos nemzeti szimbólumai. Helyette a szovjet zászlók képi világából táplálkozott, a korábbi történelemmel való szakítást és a szocialista világrendhez való kizárólagos tartozást szimbolizálva. Eközben Csehország és Lengyelország megtarthatta hagyományos címereit.
“Nemzeti zászlót a Külügyre!”
Már október 22-én a diáktüntetés 16 pontja között volt a Kossuth-címer visszaállítása, mely tulajdonképpen a mai magyar címer, egy kicsit más formájú pajzson, korona nélkül. Története párhuzamos a magyar demokráciáéval: bár 1956-ban már több, mint száz éves volt, soha nem volt érvényben néhány évnél tovább.
Az első zászlókivágásokra október 23-án délután, a diáktüntetésen került sor, a Bem téren. Több szemtanú által elmesélt verzió szerint, a tüntetőknek elegük lett a téren lévő Külügyminisztérium erkélyéről lengedező vörös zászlóból, és azt kezdték skandálni, hogy “Nemzeti zászlót a Külügyre!” A minisztérium dolgozói kicserélték a Rákosi-címeres magyar zászlóra, amire viszont “Nem a mi zászlónk, le vele!” következett.
Több ezren hordták titokban, a kabátjuk gallérja alá rejtett kitűzőként a Kossuth-címert
A forradalom fontos momentuma volt a szovjet rendszer szimbólumainak megsemmisítése, és a Kossuth-címerre cserélése. A lyukas zászló pedig erős és találó jelképévé vált annak, hogy az emberek ki akarták vágni az országba költözött idegen testet.
Helyette azonban 1957-ben a Legrády Sándor grafikusművész által tervezett új címer került a zászlóra, mely, bár tartalmaz egy a Kossuth-címerhez hasonló, de annak szimbólumait nélkülöző pajzsot, lényegében ugyanolyan, mint a Rákosi-címer.
A kompromisszum látszata azonban nem törte meg a Kossuth-címer varázsát; a következő években több ezren hordták titokban, a kabátjuk gallérja alá rejtett kitűzőként. 1990-ben, a Magyar Köztársaság leendő címeréről vitázva pedig csak a pajzs alakján változtatott az országgyűlés.
További cikkek 1956-ról:
- Asszonynak szülni kötelesség – anyaság 1956-ban
- Ezért kényszerült elhagyni hazáját, a Honvágy előadója
- Beszélgetés egy 1956-os menekülttel – 1 bőrönddel Chicagóba
- Így üdültünk 1956-ban, a forradalom előtti utolsó nyáron
fotók: Fortepan, 24.HU