Tudomány

„Nem tudom megmenteni magam!” – ezért lett öngyilkos Széchenyi István

Széchenyi István
Wikipedia
Széchenyi István
Széchenyi István
Wikipedia
Széchenyi István
Az öngyilkosság gondolata többször visszatérő motívum a legnagyobb magyar életében. Máig nem tudni, milyen pszichés betegség kínozhatta.

Széchenyi Istvánt naplója tanúsága szerint már fiatalkorától komoly hangulatingadozások jellemezték, korán megjelent benne az öngyilkosság gondolata, belső harcait azonban leplezte környezete elől. Az 1848. március 15-ei események, majd a Batthyány-kormány megalakulása reménnyel töltötte el, nagy lelkesedéssel tekintett a jövőbe. Amint azonban a Habsburg-kormányzat egyre nyíltabban fordult szembe a magyarokkal, úgy romlott Széchenyi kedve is. Már áprilisban elkezdte borúsabban látni a világot, a nyári hónapokban pedig elindult a teljes lelki összeomlás felé: mindennél jobban tartott egy véres, fegyveres konfliktustól.

Egyre labilisabbá vált, a közeli vég látomásai gyötörték, miközben önmagát okolta azért, hogy a Béccsel való szakítás, a háború és az általa törvényszerűnek gondolt vereség, a „nemzethalál”, vele együtt pedig életművének teljes kudarca egyre elkerülhetetlenebb – írtuk ebben a korábbi cikkünkben Dr. Melkovics Tamás történésszel beszélgetve. Miután világossá vált, hogy Bécs elszánta magát a magyarokkal való leszámolásra, szeptember 3-án ezt írta a naplójába: „48 óra múlva minden lángokban áll! És senki sem akarja elhinni nekem! A legiszonyúbb hangulatban vagyok. Pisztoly… de mégsem”.

Majd másnap: „Agyon akarom lőni magam. Tasner tart vissza!” – Tasner Antal a titkára volt.

Újra a hazát szolgálta

Élete minden „bűne” egyszerre rohanta meg, önvád marcangolta, és már ekkor megpróbálta megölni magát. Szeptember 5-én orvosa társaságában Cenkre indult, a család otthonába. Útközben ki kellett csavarni a kezéből egy pisztolyt, amivel agyon akarta lőni magát, és hosszas unszolásra átadott egy éles tőrt is. Esztergomnál pedig hirtelen a Dunába vetette magát, bár ő sem gondolhatta komolyan, hogy egy hozzá hasonló kiváló úszónak bármi baja lehet a vízben. Ezek után már nem is haza vitték, hanem egy magánszanatóriumba a Bécs melletti Döblingbe.

Máig nincs konszenzus arról, hogy milyen pszichiátriai betegséggel küzdött. Annyi bizonyos: az idegösszeomlásához vezető végső lépés az volt, hogy egyedül önmagát hibáztatta a nemzet szerinte elkerülhetetlen tragédiájáért.

Jó helyre és jó kezekbe került, a szabadságharc leveréséről, majd a megtorlásról érkező hírek hatására az első időkben mégis tovább romlott az állapota. Javulást csak az idő hozott. 1858-ban már hazai lapokat, folyóiratokat rendelt, és látogatókat is fogadott, zenélt, sakkozott, egybenyitott szobáiban járkálva testmozgást végzett. Lakosztálya politikai műhellyé alakult, fő célja a külföldi közvélemény meggyőzése volt Magyarország jogainak visszaállításáról. Ennek szellemében született meg 1858-ban az Ein Blick auf den anonymen Rückblick. Fia, Béla Londonban kinyomtattatta, és bár Széchenyi neve nem szerepelt rajta, a stílus alapján mégis könnyen azonosítható volt a szerző.

Húsvétvasárnapra virradó éjjel

Idővel a hatalom is felfigyelt tevékenységére, és egyre vadabb elméletek kaptak szárnyra a szanatóriumból irányított, titkos államellenes összeesküvésekről, a rendőrség rokonait, ismerőseit is vegzálta. Széchenyi úgy vélte, a hatalom el akarja hallgattatni: nem a politikai pertől félt, hanem hogy meghurcolják és megalázzák. 1860 márciusának végén már ilyeneket írt a naplójába: „Óriás léptekkel közeledik a végem. A végtelenségig fognak gyötörni. Ki kell vonnom magam ebből!? (…) Nem tudom hurcolni az életemet. Meg kell semmisítenem magam! (…) Az éjjel véget akartam vetni az életemnek. (…) Kétségbeesve. Nem tudok élni és meghalni sem.”

Utolsó bejegyzése április 1-jén született: „Nem tudom megmenteni magam!”

Április 7-én este még írnokával sakkozott, jó éjt kívánt inasainak, majd felöltözve leült a karosszékébe, és főbe lőtte magát. Ez az éjszaka húsvétvasárnapra, Krisztus feltámadásának ünnepére virradt. Cenken temették el a családi kriptában, temetésén 10 ezer ember gyűlt össze, pesti gyászmiséjén pedig 80 ezren tüntettek némán a neoabszolutista elnyomás ellen.

További érdekes témáink a közelmúltból:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik