HIRDETÉS
Tudomány

Nyakon szúrták a magyar szabadságharc leverőjét

Bécsi Múzeum
Bécsi Múzeum

Libényi János 172 éve, 1853. február 18-án próbálta meggyilkolni Ferenc Józsefet, Ausztria császárát és Magyarország királyát – írja a Rubicon. Ferenc József a magyar történelem egyik legnépszerűtlenebb uralkodója volt, hiszen az ő nevéhez fűződött az 1848–49-es szabadságharc leverése és az azt követő véres megtorlás is, ezt akarta megbosszulni Libényi.

Libényi egyszerű Fejér vármegyei szabólegény volt, aki még 22. életévét sem töltötte be. A fiatalember 1851-ben Bécsbe költözött, ahol az évek alatt sikerült kiismernie a császár napi rutinját. Így azt is tudta, hogy rendszeres sétái közben Ferenc József hosszasan el szokott időzni a Karintiai-kapu bástyájának mellvédjén, hogy megfigyelhesse a lent gyakorlatozó katonákat.

Az uralkodó 1853. február 18-án is éppen ezt tette, amikor a szabólegény váratlanul előugrott, és nyakon szúrta őt. Ferenc Józsefnek hihetetlen szerencséje volt, ugyanis a fegyver megcsúszott inge kemény nyakán, ezért nem okozott halálos sérülést. O’ Donnell hadnagy és egy bécsi mészáros, Josef Ettenreich közbelépésének köszönhetően pedig a merénylő nem tudott ismét szúrni.

Libényi Jánost a sikertelen kísérlet után elfogták, majd felakasztották. Vallomása szerint a szabadságharc leverését akarta megbosszulni a király meggyilkolásával.

Ferenc József ellen életében összesen 7 merényletet követtek el, amelyek közül Libényi János kísérlete volt a legveszélyesebb. Az uralkodó viszont mindegyiket túlélte, és csak hosszas uralkodás után, 1916-ban, 86 évesen halt meg.

Kapcsolódó
Bombával ölték meg az orosz cárt
A robbanás szinte leszakította a lábát.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik