A Móga János vezette magyar honvédseregek 176 éve, 1848. október 30-án szálltak harcba az osztrák császári hadakkal. A schwechati csata tétje nagy volt, ugyanis az múlt rajta, hogy a magyar szabadságharcosok képesek lesznek-e egyesíteni erejüket a bécsi forradalmárokkal – derül ki a Rubicon cikkéből.
A szeptember 29-i, pákozdi csata diadala után Jellasics horvát bán, vert seregével, Bécs irányába vonult vissza. Később azonban két tűz közé szorult, hiszen a város lakói október 6-án forradalmat robbantottak ki, így egy forrongó várossal a hátában várhatta Móga honvédjeit. A magyar csapatok azonban – ahelyett, hogy folytatták volna Jellasics üldözését – megálltak a határon, és a következő heteket látszólag tanácstalan várakozással töltötték.
Ennek oka az volt, hogy bár a magyarok akár döntő csapást is mérhettek volna a Habsburg Birodalomra a bécsi felkelőkkel egyesülve, az osztrák határ átlépése jogsértésnek, az uralkodó elleni lázadásnak és esküszegésnek számított volna. Kossuth végül aztán, egy 12.000 fős hadtesttel, mégis megindult nyugat felé, október 23-án csatlakozott Mógához, október 28-án pedig megindultak Bécs felé.
A honvéd csapatok végül október 30-án találkoztak a császári sereggel, az összecsapás pedig ígéretesen indult a magyarok számára.
A magyar sereg egészen Pozsony környékéig menekült, viszont az ütközetben nem szenvedett komoly veszteségeket. A harc körülbelül 100 honvéd halálát követelte, hasonló véráldozattal lehetett számolni a császáriak oldalán is. A schwechati csata után nem sokkal a bécsi forradalmárok letették a fegyvert, így Magyarország egyedül maradt a Habsburg Birodalommal szemben.
