Tudomány

Ne szalassza el: vissza nem térő égi jelenség válik megfigyelhetővé

Daniel Garrido / Getty Images
Daniel Garrido / Getty Images

Október közepén érkezik a Föld közelébe a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) nevű üstökös, amely az év egyik legizgalmasabb égi jelenségének ígérkezik – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből. A kutatók szerint az égitest szabad szemmel is megfigyelhető lesz, és azt is elárulták, honnan és mikor lesz érdemes keresni az égen.

A C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) egy újonnan felfedezett üstökös, amelyet 2023 elején észleltek először a kínai Bíbor-hegyi Obszervatóriumban, majd az amerikai vezetésű ATLAS projekt is megerősítette. Az üstökös pályája alapján 2024 szeptemberében érte el legközelebbi pontját a Naphoz, ekkor szabad szemmel is látható volt a déli féltekéről. Bár már távolodik, fényessége még október második felében is magas lehet, így különleges égi látványosságra számíthatunk. Az üstökös megfigyelése ráadásul olyan alkalom, amelyre soha többet nem lesz lehetőségünk, ugyanis legközelebb csak 80 ezer év múlva közelíti meg a Földet.

A C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) a következő napokban, hetekben előbb az alkonyati, majd az éjszakai égbolton is megfigyelhető lesz. A csillagászok szerint október 14–15-én érdemes először keresni az üstököst az alkonyi égen.

Megfigyelésére napnyugta után 1–1,5 órával van lehetőség, olyan helyen, ahol jó kilátás a nyugati horizontra és alacsony a fényszennyezés. Naplementekor a nyugati égbolt irányában egy sárgás fényű, csepp formájú csóvát figyelhetnek meg a szemfülesek. Ha valaki nem bízná a véletlenre, akkor a Svábhegyi Csillagvizsgáló több eseményt is hirdetett – például október 13-ára és október 15-ére is – az üstökös érkezése kapcsán. Mint írják, távcsöveikben a kométa hosszú, fényes csóváját és magját is megfigyelhetik majd a látogatók.

Sárneczky Krisztián, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatásvezetője elmondta, a C/2023 A3 nemcsak látványos, de tudományos szempontból fontos is. Az égitest ugyanis speciális pályája miatt a Nap és a Föld között halad el, a Nap pedig kedvező módon megvilágítja az üstökösből kiszabadult porszemcséket, amelyeket elhaladása során maga mögött hagy. A csillagászok így pontosabb képet kaphatnak arról, hogy egy ilyen égitest milyen porszemeket dob ki magából. Ennek köszönhetően a jövőben könnyebb lehet kiszámolni, mekkora veszélyt jelentenek a hasonló égitestek egy esetleges jövőbeli Hold- vagy Mars-küldetésre.

Kapcsolódó
Üstököst örökítettek meg Magyarország felett
Majzik Lionel a tápióbicskei víztoronnyal együtt fotózta le az objektumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik