Tudomány

Szörnyű kínokról árulkodhat a sikoltó múmia

Sahar Saleem
Sahar Saleem

Egy friss tanulmányban egy 3500 éve elhunyt egyiptomi nő múmiáját elemzik – írja az IFLScience. elhunyt arca rendkívül hasonlít Edvard Munch A sikoly című festményének központi alakjára.

A kutatók a közelmúltban arra jutottak, hogy a jellegzetes grimasz nem a rossz minőségű balzsamozás, hanem a nő kínhalálának eredménye lehet.

Az 1935-ben felfedezett holttest egy Szenmut nevű királyi építész sírjából került elő Dejr el-Bahariban. A névtelen múmiát fekete parókával díszítették, a maradványok az időszámítás előtti 15. századból származhatnak.

A nyitott szájú egyiptomi múmiák igen ritkák, mivel a balzsamozók gyakran úgy tekerték be a koponyát, hogy azzal bezárják a szájat. Egy másik, sikoltozó arckifejezésű múmiát a feltételezések szerint szándékosan torzítottak el, miután az érintett férfi merényletet szervezett a fáraó ellen, és kivégezték.

A sikoltó nő esetében a szakértők hagyományosan úgy vélték, hogy a nem megfelelő mumifikálás okozta a grimaszt. Ezt támasztja alá, hogy az agyát, a szívét, a máját és más szerveit nem távolították el.

A kutatók a közelmúltban képalkotó módszerekkel és kémiai elemzéssel vizsgálták meg a testet, az eredmények feltárták, hogy a maradványokat drága, importált anyagokkal balzsamozták be. Dr. Szahar Szalim, a Kairói Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ez, valamint a múmia jól megőrződött külseje ellentmond a rossz tartósítás elméletének.

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a nő 154 centiméter magas volt, és 48 éves korában halt meg. Személyazonossága továbbra is rejtély, kezét viszont ágyékára helyezték, ami azt jelzi, hogy nem volt királyi származású.

Az asszony enyhe gerincízületi gyulladásban szenvedett, és valamikor a halála előtt több fogát is elvesztette, feltételezhetően korabeli fogászati beavatkozás következtében. Haját hennával és borókával festették meg, parókáját pedig kvarccal, magnetittal és albitkristályokkal kezelték, ami feketés ragyogást kölcsönzött neki.

A szakértők úgy gondolják, hogy az eltorzult arckifejezés eredménye olyan holttestgörcs, ami az erőszakos vagy traumás halálra jellemző. Ilyenkor az állkapocs izmai görcsbe rándulnak, megőrizve az elhunyt halálsikolyát. Azt, hogy mi okozhatta a halálát, továbbra sem sikerült meghatározni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik