„S nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára” – a magyar történelmi emlékezet, derül ki a Himnusz soraiból is, egyértelműen a középkori Magyar Királyság utolsó fénykoraként tartja számon Mátyás uralkodásának idejét.
Persze nem alaptalanul: a király mind a bel-, mind a külpolitikában világos koncepció mentén, erős kézzel irányította az országot, seregei halmozták a győzelmeket, és kulturális téren is párját ritkító fejlődés zajlott ekkoriban.
Nagy tervek, gyenge alapok
Mindez azonban igencsak ingatag alapokra épült. Ha csak a külpolitikát nézzük, Mátyás elsődleges célja az oszmán fenyegetés elhárítása volt. Belátva, hogy a Magyar Királyság erői hosszú távon erre semmiképp nem lennének elegendők, azon dolgozott, hogy – ő vagy utódai – valamiképpen egy szélesebb hátországra támaszkodva szállhassanak szembe a törökökkel. Szövetségi rendszert próbált kiépíteni, megpróbálta megszerezni a cseh, majd a német-római császári trónt. Legtöbb nyugati háborúját is ezekért a célokért vívta, és az 1480-as évek második felére úgy tűnhetett, soha nem volt még erősebb helyzetben, hiszen seregei Ausztria jelentős részeit, köztük Bécs városát is uralták.
Valójában azonban e háborúk nemhogy növelték volna az ország erejét, hanem a korábbi szövetségeseket is elfordították Mátyástól, és az ekkor már betegeskedő király ahelyett, hogy a császári trónhoz került volna közelebb, azon kellett, hogy gondolkozzon, törvényes örökös hiányában mi lesz életművének a sorsa.
Alkut keresett a Habsburgokkal
A problémás helyzetre nem csupán a későbbi események irányából visszatekintő, így mindig bölcsnek tűnő történészek mutatnak rá, hanem maga Mátyás is belátta ezt. Büszke, erejének tudatában lévő hódítóhoz ugyanis egyáltalán nem méltó módon 535 éve, 1489. június 6-án felajánlotta III. Frigyes császárnak, hogy 700 ezer aranyért és törvénytelen gyermeke, Corvin János örökösödési jogának fejében lemond osztrák hódításairól. Néhány hónappal később pedig még tovább ment: fia horvát és bosnyák trónigényének elismerése fejében azt kínálta fel a Habsburgoknak, hogy
Frigyes – és annak fia, Miksa – azonban átlátták Mátyás helyzetét, ezért nem kaptak az alkalmon, és addig-addig halogatták az érdemi választ, míg a magyar király 1490 tavaszán meg nem halt. A történelem végül is őket igazolta, hiszen Corvin János öröklését nem sikerült Mátyásnak megoldania, a magyar korona pedig további kitérőkkel végül így is a Habsburgokhoz került – igaz, talán egy korábbi kiegyezéssel nem csak egy meggyengült, a mohácsi csatában legyőzött ország egyharmada járt volna hozzá.
